2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Szijjártó: Európának észnél kell lennie

Teljesen új világrend van kialakulóban, és ez új biztonsági kockázatokat hoz magával, amelyek ellen Európának, sőt az egész világnak fel kell lépnie – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban annak kapcsán, hogy az ENSZ-közgyűlés e héten zajló ülésszakához kapcsolódva külön tanácskozást tartanak erről a témáról.

  • Szijjártó: Európának észnél kell lennie

A Nelson Mandela volt dél-afrikai elnökről, apartheidellenes harcosról elnevezett béke-világtalálkozón azokat a tényezőket kell beazonosítani, amelyek leginkább veszélyeztetik a világ biztonságát és békéjét – hangoztatta a magyar miniszter sajtónyilatkozatában.

Kijelentette, hogy Európa vonatkozásában három ilyen tényezőt látni: az egyik az illegális migráció, amellyel kapcsolatban külön kockázatot jelent, hogy „Európa még mindig képtelen világosan, egyenesen beszélni, illetve világossá tenni, hogy Európába csak legálisan lehet bejönni”.

A másik a kisebbségek elleni fellépés, amelynek Magyarország is elszenvedője, hiszen a Kárpátalján a magyarok szisztematikus megfélemlítése zajlik, és az ukrán állam a magyarok jogait akarja elvenni. A világ számos pontján jelen van a szemlélet, hogy a nemzeti kisebbségekre nem erőforrásként, hanem konfliktusok potenciális forrásaként tekintenek – tette hozzá Szijjártó Péter.

Harmadik biztonsági kockázatként a vallásüldözést jelölte meg, és különösen szomorúnak mondta, hogy a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá a világon.

Mint hangsúlyozta, Európának is „észnél kell lennie ezeken a területeken”, ezért is fontos, hogy New Yorkban az uniós tagországok külügyminiszterei külön is találkoznak, és megvitatják a szíriai, valamint a líbiai helyzetet.

Európának végre „el kellene érnie, hogy Líbia ne átjáróház legyen” mondta Szijjártó Péter. „ Most ugyanis akadálytalanul jutnak keresztül Líbián az illegális bevándorlók, akadálytalanul szállnak fel a hajókra, és érkeznek meg Európa déli partjaihoz” – fogalmazott.

Kiemelte annak fontosságát is, hogy a földközi-tengeri EU-műveletnek az legyen a célja, hogy ne illegális bevándorlókat hozzon Európába, hanem végre lezárja a tengeri határvonalat, és világossá tegye, hogy a Földközi-tengeren nincsen lehetőség illegális bevándorlásra. Ugyanígy nincs lehetőség a szárazföldön sem, ezt Magyarország már bebizonyította - mutatott rá.

Elmondta Szijjártó Péter azt is, hogy az ENSZ-ülésszakon egész héten a világ legélesebb konfliktushelyzeteivel foglalkoznak, így a már említett Szíria és Líbia mellett az afrikai helyzettel, az emberiség elleni bűncselekmények témakörével, a keresztények és más vallási kisebbségek üldözésével. Bőven van biztonsági kihívás a világban, és ez alól Európa sem kivétel - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hszi Csin-ping – Egy markáns kínai vezető portréja

Hszi Csin-ping – Egy markáns kínai vezető portréja

Május nyolcadikán immár elnökként érkezett hazánkba Hszi Csin-ping. Arról, hogy hogyan került ebbe a pozícióba Kína vezetője, miképpen él a hatalommal, és mi várható magyarországi látogatása során, Salát Gergely sinológust, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdezte a Mandiner. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Kárt okozna Magyarországnak egy baloldali kormány Kína-ellenes retorikája?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!