2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Szikla - lángok ölelésében 11:00

Belföld

Soltész: amikor templomot építünk, azt üzenjük a világnak, hogy a kereszténység él

Amikor templomot építünk vagy újítunk meg, akkor azt üzenjük a világnak, hogy a kereszténység él - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budakeszin, a domonkos nővérek új kápolnájának alapkőletételén.

  • Soltész: amikor templomot építünk, azt üzenjük a világnak, hogy a kereszténység él

Soltész Miklós felidézte: hét évtizede, amikor a kommunisták feloszlatták a szerzetesrendeket, több mint kétszáz domonkos nővér élte meg, hogy vége a sok száz éves közösségnek, amelyhez egykor Szent Margit is tartozott.

Végül mégis "volt bátorságuk" titokban vagy külföldön tovább éltetni, a rendszerváltás után pedig újraszervezni a közösséget, mára pedig az egyik legnagyobb női szerzetesrenddé váltak Magyarországon - mondta.

Az államtitkár megköszönte a nővérek elmúlt évtizedekben Kőszegen és Hódmezővásárhelyen végzett oktató, nevelő munkáját, és azt is, hogy templomot építenek egy olyan korban, amikor templomban imádkozó embereket gyilkolnak le, amikor keresztények százezreit üldözik.

A templomépítéssel "bizonyítjuk, hogy jelen vagyunk", hogy a "kereszténység él". Ezt az üzenetet kell nap mint nap továbbadni, erősítve a reményt a hívőkben és segítve az istenkeresőket, hogy megtalálják azt, amiért érdemes élniük és küzdeniük - fogalmazott Soltész Miklós.

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök azt mondta: egy kápolna építése mindig öröm, de különösen az a domonkos nővéreké, akiknek azért van szükségük új rendházra és kápolnára, mert a régit kinőtte a közösségük. Hozzátette: egy templom mindig Isten jelenlétét hirdeti a világban.

Deák Hedvig általános főnöknő az MTI-nek elmondta: a domonkos nővérek budakeszi rendháza új emelettel és új kápolnával bővül. A teljes épületegyüttes a felújítás után 2300 négyzetméter lesz. A rendházban a 22 tagú közösség életterén túl a szerzetesi képzéshez szükséges, a lelkigyakorlatozók fogadására és hitéleti programok rendezésére alkalmas helyiségeket is kialakítanak. Az építkezés várhatóan egy évig tart.

A magyarországi domonkos nővérek ötvenen vannak, Hódmezővásárhelyen óvodát és iskolát, Kőszegen iskolát működtetnek. Budakeszin található a szerzetesrend központja, amelyben a nővérek képzése is zajlik. Az ott élő rendtagok a plébániai és az iskolai hitoktatásban vesznek részt, illetve a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanítanak.

Világszerte több mint száz kongregációban körülbelül harmincezer domonkos nővér él - tette hozzá a magyar közösség vezetője.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!