2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar Falu Programban

Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar Falu Program keretében, ezúttal 12 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni önkormányzati kerékpárutak építésére, temetőfejlesztésre, építési telkek kialakítására, valamint elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar Falu Programban

Gyopáros Alpár elmondta: a most kiírt utolsó pályázatokkal 22-re emelkedett a Magyar falu program idei pályázatainak száma, ebből hatban már eredményt hirdettek. A politikus kiemelte: a pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázatokat pedig szeptember 10-éig lehet benyújtani. A nyertes pályázókról 60 napon belül döntenek, a támogatási okirat aláírását követő öt napon belül pedig az önkormányzatoknál lesz a forrás.

A kormánybiztos elmondta:

önkormányzati kerékpárutak építésére, meglévők fejlesztésére négymilliárd forint áll rendelkezésre, egy település legfeljebb 50 millió forintra pályázhat. A pályázaton helyben fontos, belterületi, vagy belterületet külterülettel összekötő kerékpárutak építését támogatják. Most jelent meg a pályázati kiírás az önkormányzati és egyházi temetők fejlesztésére is, erre hárommilliárd forint áll rendelkezésre.

Többek között épületrekonstrukcióra, illemhely-létesítésre, kerítésjavításra lehet igénybe venni. Infrastrukturális fejlesztések esetén 30 millió forint a maximális támogatási összeg, a kisebb fejlesztéseknél ötmillió forint.

Gyopáros Alpár elmondta: a tavaly meghirdetett hasonló pályázat nagyon népszerű volt az önkormányzatok körében. A Magyar falu programban pályázni lehet építési telkek kialakítására is. A kormánybiztos elmondta: vannak települések, ahol nagy az érdeklődés a beköltözésre, de elfogytak a használt lakóingatlanok. A pályázattal elnyert pénzből az önkormányzatok többek között a telekalakítások hatósági díjait, az új telkek közművesítési költségeit finanszírozhatják. A programra hárommilliárd forint áll rendelkezésre, egy település legfeljebb 15 millió forintra pályázhat. Pályázni lehet továbbá a településképet romboló, elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására, bontására vagy felújítására is, erre a célra kétmilliárd forint áll rendelkezésre, a maximális támogatási összeg ötmillió forint.

Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy Magyarországon a közbeszéd része a magyar vidék jövője. A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal szerint a vidéket hagyni kell elnéptelenedni, kipusztulni, erre pedig ékes bizonyíték a 2010 előtti kormány tevékenysége, amikor bölcsődék, óvodák, iskolák zártak be vidéken, nőtt a munkanélküliség és adósságcsapdába kergették a vidékieket - tette hozzá. Megjegyezte: most pedig a Momentum politikusai gondolkodnak hasonlóan a vidékről, egyik elnökségi tagjuk pár éve azt mondta, "rühelli" a vidékieket.

A kormány és a Fidesz-KDNP számára fontosak a vidéken élők és mindent megteszünk, hogy a vidéki települések ne néptelenedjenek el, az ott élők életminősége folyamatosan javuljon

- mondta Gyopáros Alpár.

Hozzátette: ennek érdekében indult a Magyar falu program, amely 2019-es indulásának évében 150 milliárd forint állt rendelkezésre vidékfejlesztésre, 2020-ban már 219 milliárd forint, jövőre pedig 252 milliárd forint lesz fordítható a vidéken élők életminőségének fejlesztésére.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Nem blokkolták az internetet Magyar Péter rendezvényén - közölte a rendőrség. Azt is hozzátették: a politikus által közzétett fotókon nem egy internet korlátozására alkalmas eszköz látható, hanem egy szolgálati rádiókészülék.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!