2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Letartóztatták az óbudai kenőpénzes botrány három gyanúsítottját

Harminc napra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) az óbudai korrupciós botrány őrizetbe vett három gyanúsítottjának a letartóztatását - tudta meg a Magyar Nemzet.

  • Letartóztatták az óbudai kenőpénzes botrány három gyanúsítottját

A befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt eljáró Központi Nyomozó Főügyészség a lap megkeresésére azt közölte: egy személy esetében a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el. A végzés nem végleges.

A főügyészség szerdán négy embert vett őrizetbe a III. kerületi önkormányzatot érintő korrupciós bűnügyben. A gyanúsítások fiktív szerződésekről és korrupcióról szólnak. A nyomozó ügyészek a Magyar Hírlap értesülése szerint a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál is házkutatást tartottak.

A lap úgy tudja, az eljárás összefüggésben állhat a 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbant üggyel, ami pedig nem más, mint a III. kerületi korrupciós botrány, amiben a KNYF jó ideje nyomozást folytat. Az ügyben több név is előkerült a sajtóban, köztük a baloldal egyik fontos háttérembere, P. Gábor.

A médiában Anonymusként elhíresült személy hozott nyilvánosságra egy rejtett kamerás felvételt. Ezen a baloldali botrányokhoz köthető P. Gábor és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forintnyi pénzzel számolt el amin - az álarcos ismeretlen állítása szerint - a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről van szó.

P. Gábor neve azonban nem először merült fel a baloldal kampánya kapcsán.

Anonymus hozta nyilvánosságra azokat a dokumentumokat is két évvel ezelőtt, amelyek azt bizonyítják, hogy

P. Gábor intézhette Karácsony Gergely előválasztási kampányát.

Egy 2021. augusztus 26-i e-mail szerint ugyanis P. Gábor a Key Price Kft. nevében árajánlatot és elérhető felületlistát kért száz óriásplakát elhelyezésére. A baloldali háttérember azt írta, hogy megrendelőként a Párbeszéd Magyarországért Pártot tüntessék fel, ám felhívta a figyelmet arra, hogy a végfelhasználó a 99 Mozgalom lesz - amely azért jött létre, hogy támogatásával Karácsony Gergely megnyerje a 2021-es ellenzéki előválasztást.

Sajtóhírek szerint P. Gábornak Óbudán is volt feladata: a 2019-es választások után helyi lapot kellett létrehoznia az új baloldali kerületvezetésnek.

Fotó: Az Óbudai Városháza

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!