2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Hová futhat ki a Magyar Péter-jelenség?

Magyar Péter néhány hétig érdekes volt a kormányellenes oldalon, új színt vitt az egyenszürke ellenzéki aktorok közé, de mára már az ellenzéki médiumok és holdudvar is minimum megosztottak a megítélésében - nyilatkozta az Origónak Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója. 

  • Hová futhat ki a Magyar Péter-jelenség?

Boros Bánk Levente szerint Magyar március 15-i beszédével nyilvánvalóvá vált, hogy valójában egy újabb versenytársa jelent meg a balliberális pártoknak, hiszen ugyanazokat mondta és ígérte, amit másoktól is hallani lehetett már azon az oldalon.

Boros Bánk Levente az Origónak elmondta, 

A baloldali pártok sosem szerettek bele, de ha voltak is olyanok, akik az együttműködést keresték volna vele, legkésőbb a nemzeti ünnep délutánján jöttek rá, hogy az ő politikai lehetőségeikre jelent veszélyt.

Több kutatás is azt támasztja alá, hogy Magyar Péter szinte kizárólag az ellenzéki szavazóktól remélhet támogatást, így maradt a kormányellenes választók mindenkivel elégedetlen csoportja, akik még talán benne látják az új kormánybuktató messiást. Ha rá nézve mégis terhelő eseményekre derülne fény a múltból, ha a nyilvánosság előtt hátrányára tovább árnyalódik személyisége, vagy kiderül, hogy hangzatos vádjai és ígéretei nem többek egy-egy léggömbnél, úgy lehet, az elmúlt harminc év talán legrövidebb politikai karrierjének vagyunk szemtanúi.

A teljes cikk IDE kattitnva olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hszi Csin-ping – Egy markáns kínai vezető portréja

Hszi Csin-ping – Egy markáns kínai vezető portréja

Május nyolcadikán immár elnökként érkezett hazánkba Hszi Csin-ping. Arról, hogy hogyan került ebbe a pozícióba Kína vezetője, miképpen él a hatalommal, és mi várható magyarországi látogatása során, Salát Gergely sinológust, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdezte a Mandiner. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Kárt okozna Magyarországnak egy baloldali kormány Kína-ellenes retorikája?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!