2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Hogyan kell elfoglalni egy egyetemet - erről szervezett tábort a Színművészeti a hallgatóknak - egy hónappal a blokád előtt

Augusztus 5-én, tehát közel egy hónappal azelőtt, hogy néhány tucat színművészetis hallgató elbarikádozta a Színművészetit, hogy a törvényesen megválasztott kuratórium, Vidnyánszky Attila vezetésével ne irányíthassa az egyetemet, a Színművészeti kommunikációs vezetője körlevélben szervezett a diákok között egy négynapos nyári szabadegyetemet - írja az Origo.

  • Hogyan kell elfoglalni egy egyetemet - erről szervezett tábort a Színművészeti a hallgatóknak - egy hónappal a blokád előtt

Téma: megbukott a képviseleti demokrácia (azaz, akkor mindent lehet, fel lehet rúgni a demokrácia szabályait), egyetemfoglalás, hogyan zajlott 2009-ben a zágrábi egyetem blokádja, hogyan tud a színház több lenni, mint művészet, satöbbi, satöbbi.

A közreműködők között ott volt Gulyás Márton és Misetics Bálint is, de volt börtönpszichológus (sokáig zárt közösségben lenni - lásd blokád) is, a később talán leghangosabban tiltakozó filmrendező (Hajdú Szabolcs) és a foglalást támogató Örkény Színház is. Erősen megdőlni látszik a valójában persze senki által el nem hitt, baloldali állítás: az egyetemisták mindent maguktól csináltak. Nem, dehogyis.

Az Origo  bemutatta egészen pontosan a körlevelet és a programot.

Tehát, a levél:

Feladó: Veszprémi Judit 

Dátum: 2020. aug. 5., Sze, 11:45

Tárgy: Nyári szabadegyetem

Címzett: Veszprémi Judit 

Kedves Hallgatók, Oktatók, Munkatársak!

Az SZFE hallgatói augusztus 11. és 14. között nonprofit szabadegyetemet tartanak, amelynek előadásai, beszélgetései tematikailag szoros vagy laza összefüggésben lesznek a modellváltással, annak társadalomtudományi, filozófiai, művészeti vonatkozásaival. A heterogén alkotói attitűdök felmutatása mellett a programnak többek között az is célkitűzése, hogy intézménykritikai szelepeket nyisson, és egy reflektáltabb emlékezetpolitika jegyében megvizsgálja, milyen tanulságok vonhatók le a jelenlegi intézményes oktatási struktúra működéséből; e konzekvenciák segíthetnének kirajzolni azokat az irányokat, értékeket, amelyek mellett a hallgatóságnak érdemes lenne kiállnia a következő időszakban.

Az események részben online felületen, részben élőben, az egyetem campusain valósulnak meg. (A Szentkirályi kert az egyetem Szentkirályi utcai épületének belső kertjét jelenti.)

A programokon való részvétel REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT, amelyet az alábbi kérdőív kitöltésével lehet megtenni:

https://forms.gle/cyaFch4exHCkTHuY9

Nagyon fontos! Korlátozott a férőhelyek száma, ezért jelentkezés nélkül nem tudtok bemenni a programokra. Kérjük, hogy időben regisztráljatok!

PROGRAMOK:

Aug. 11. (Kedd)

11:00 - Szentkirályi kert: Fiáth Titanilla börtönpszichológus, kulturális antropológus előadása zárt közösségekben a szabadság átélésének lehetőségeiről.

15:00 - Szentkirályi kert: Hajdu Szabolccsal, Ivan Buharovval és Lichter Péterrel Kemény Lili beszélget a független, kísérleti filmezés helyzetéről.

17:00 - Szentkirályi utcai épület vetítője: A Blokád (2012) című dokumentumfilm vetítése, amely a 2009-es zágrábi egyetemfoglalást mutatja be. Utána Hellenbarth Virág (HASZ) beszélget Misetics Bálinttal a polgári engedetlenség kereteiről.

Aug. 12. (Szerda)

11:00 - Zoom: Imre Zoltánnal, Jákfalvi Magdolnával és Visky Andrással Al-Farman Petra beszélget a budapesti színházi képzések oktatáspolitikai, -filozófiai, valamint szerkezet- és látásmódbeli különbségeiről és hasonlóságairól, a kortárs színházi képzés mai európai gyakorlatáról.

16:00 - Várkonyi terem: Vitafórum

Mit jelent SZFE-snek lenni most? Dramatikus vitafórum a helyzetünkről.

Alkotók: Nyáry Pál, Kabdebon Dominik, Oláh-Bebesi Bori

19:00 - Várkonyi terem: Demokratikus játszótér.

Mitől lesz demokrácia, a demokrácia? A játék története szerint megbukott a képviseleti demokrácia, és most nulláról, az általunk alakított Civil Parlamentnek kell leraknia az új rendszer alapjait.

Alkotók: Antal Bálint, Csernai Mihály, Milovits Hanna, Magasi Dalma, Kabdebon Dominik

Aug. 13. (Csütörtök)

11:00 - Szentkirályi kert: Hadas Miklóssal (Corvinus) és Horányi Attilával (MOME) az egyetemi modellváltással kapcsolatos tapasztalataikról Tóth Fruzsina beszélget.

15:00 - Szentkirályi kert: Forgács Attila szociálpszichológus előadása a szabadság pszichológiájáról.

17:00 - Szentkirályi kert: K. Horváth Zsolt és Szöllősi Barnabás által vezetett vitafórum az egyetemi privatizációkról.

Aug. 14. (Péntek)

11:00 - Szentkirályi kert: Tekinthetjük-e a színházat eszköznek? És a színház épületét közösségi térnek? Hogyan válhat a színház egy közösség részévé?

Hazánkban és külföldön is megjelentek olyan alkalmazott művészeti irányok, amelyek újra mondolják az alkotás és művészet társadalomban betöltött szerepét. Hogyan valósíthatóak meg ezek a projektek? Mik az esetleges buktatói? Hogyan kapcsolodik ez a jelenség más társadalmi változásokhoz?

Beszélgetés Neudold Júliával az Örkény Színház IRAM/Örkény Köz programjának vezetőjével és Oblath Mártonnal szociológussal, szociodrámás szakemberrel a színház új lehetséges funkcióiról.

15:00 - Szentkirályi kert: Ullmann Tamás filozófus előadása a szabadság filozófiájáról.

17:00 - Szentkirályi kert: Gulyás Mártonnal, Sipos Balázzsal, Székely Krisztával és Tarnóczi Jakabbal Holczer Sára beszélget a jelenlegi intézményes színházi struktúrában való boldogulásról.

SZÍNHÁZ- ÉS

FILMMŰVÉSZETI

EGYETEM

VESZPRÉMI JUDIT

KOMMUNIKÁCIÓS VEZETŐ

1088 BUDAPEST, VAS U. 2/C

PHONE: 

WWW.SZFE.HU

Igen, a Színművészeti Egyetem kommunikációs vezetője, hivatalos színművészetis e-mail címéről szervezett egy négynapos szabadegyetemet. Egyetemfoglalásról, blokádról, a képviseleti demokrácia haláláról értekeztek. Veszprémi Judit mindezt a Színművészeti területére szervezte.

A teljes Origo-cikk IDE kattintva olvasható.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Nem blokkolták az internetet Magyar Péter rendezvényén - közölte a rendőrség. Azt is hozzátették: a politikus által közzétett fotókon nem egy internet korlátozására alkalmas eszköz látható, hanem egy szolgálati rádiókészülék.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!