2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Gondolhatja Jávor azt, hogy jobb EP-képviselő, mint Szanyi

Április 7-én tart kongresszust a Párbeszéd, itt fogják eldönteni, hogy elfogadják-e az MSZP által javasolt közös EP-listát. Ezen a listán a párbeszédes Jávor Benedek a negyedik helyet kapta. Erről is szó volt a Lapzártában.

  • Gondolhatja Jávor azt, hogy jobb EP-képviselő, mint Szanyi

A szombati választmányi ülésen megszületett a döntés, hogy Tóth Bertalan vezeti tovább az MSZP-Párbeszéd EP-listáját. Második helyen Ujhelyi István, harmadikon Szanyi Tibor, negyedik helyen pedig Jávor Benedek szerepel.

„Abból fakadóan, hogy a Párbeszéd nagyjából egy nullaszázalékos párt, a mostani kutatás alapján nem kimutatható a támogatottságuk, érdemi húzó ereje az MSZP számára a Párbeszéd részéről nincsen, az, hogy harmadik helyet kapják meg a gyakorlatban, azt jelenti, hogy a Párbeszéd valószínűleg nem fog mandátumot kapni” – mondta Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa, aki szerint az erősorrendek átalakulnak, két szocialista politikus jut be az EP-be.

„Két dimenziója van ennek. Jávor Benedek gondolhatja, hogy jobb EP-képviselő volt, mint mondjuk Szanyi Tibor, aki megelőzi ezen a listán. Ha még 3 százalékon is áll a Párbeszéd, az MSZP-t 10 százalék alatt nem szokás mérni, tehát nagyjából ez a háromszoros különbség megvan” – vélekedett Bita Dániel, a 24.hu felelős szerkesztője hozzátéve: nem lehet egyesével elosztani a helyeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Nem látni, hogy Tordai Bence miben látja a bosszúhadjáratot + videó

Nem látni, hogy Tordai Bence miben látja a bosszúhadjáratot + videó

Jogellenesen építkezett Tordai Bence. A Fővárosi Törvényszék után a Kúria is megerősítette Budapest Főváros Kormányhivatalának, amiért elutasította a párbeszédes politikus II. kerületi ingatlanára a hatósági bizonyítvány iránti kérelmét. Vendégünk volt Gór Csaba II. kerületi önkormányzati képviselő.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Nem blokkolták az internetet Magyar Péter rendezvényén - közölte a rendőrség. Azt is hozzátették: a politikus által közzétett fotókon nem egy internet korlátozására alkalmas eszköz látható, hanem egy szolgálati rádiókészülék.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!