2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Felsőkategóriás MSZP-s politikusokig ért el a zuglói korrupciós botrány

Már négy szocialista érintettje van a zuglói parkolási botrányként elhíresült bűnügynek. A gyanúba keveredett MSZP-s politikusok között van Horváth Csaba, Zugló polgármestere, Tóth Csaba, a zuglói szocialisták erős embere, Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Baja Ferenc volt miniszter is. A birtokunkba jutott vallomásrészletek szerint az ellenzéki politikusokhoz összesen több mint háromszázmillió forint feketepénz áramlott.

  • Felsőkategóriás MSZP-s politikusokig ért el a zuglói korrupciós botrány

A Magyar Nemzet a zuglói parkolási botrány újabb fejleményeiről adott számot új cikkében.

Pénteken Baja Ferencet hallgatta ki a főügyészség, akit társtettesként, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével gyanúsítanak.  Baja az MSZP igazi veteránjának számít. A politikus 1994 és 2014 között szocialista országgyűlési képviselő volt.  A Horn-kormány idején környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, 2002 és 2010 között pedig a Miniszterelnöki Hivatalban tevékenykedett államtitkárként, ahol különböző területek tartoztak hozzá, többek között az informatikai projekteket felügyelte. Beszédes, hogy Horn Gyulát követően Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is fontos feladatokat bízott rá. Neve a Kulcsár Attila-féle brókerbotrányban is felbukkant. 

Visszatérve a Baja Ferenc elleni gyanúhoz, az ügyészségi közleményben azt írták, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt. évekkel ezelőtt közbeszerzési eljárást indított a telephelyei informatikai üzemeltetésére. A közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot. Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő ezek után Budapesten találkozott egy férfival, akinek jelentős befolyása volt az ajánlatot tevő gazdasági társaságban. 

A volt miniszter harmincmillió forintot kért azért, hogy ha nyer a pályázó kft., akkor ő szabad utat adjon a szerződésnek. Molnár Zsolt értesült erről a korrupciós megállapodásról, majd arra kérte a minisztert, hogy neki is kérjen a férfitól negyvenmillió forintot, cserébe ő sem fogja megtámadni a szerződéskötést. A kft. megnyerte a tendert, a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten negyvenmillió forintot adott át Molnár Zsoltnak.

Utóbbi politikus mentelmi jogát néhány nappal ezelőtt kérte ki a legfőbb ügyész, így ő lehet a korrupciós ügy hetedik gyanúsítottja.

teljes cikk a Magyar Nemzet honlapján olvasható. 

Fotó: Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!