2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Balog: Jó lenne, ha ezt minél többen megértenék

Együtt ünnepelték a szlovák írásbeliség napját magyarok és szlovákok a határhoz közel fekvő Pálházán. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter arról beszélt, hogy a Magyarországon élő kisebbségek 2014-től képviseletet kapnak az Országgyűlésben, szlovák minisztertársa pedig a két nemzet közötti falak lebontását emelte ki.

Hagyományos módon szaggatták a tésztát a templomkertben. Pálháza főterén szlovák ételeket kóstolhattak az érdeklődők. A templomban együtt emlékezett a szláv írásbeliség megteremtőire, Cirillre és Metódra a kultúráért felelős szlovák miniszter magyar kollégájával. Balog Zoltán azt mondta: az alaptörvénynek köszönhetően a magyar nemzetiségek részt vehetnek az Országgyűlés munkájában a jövő évi választások után.

–2014-ben a magyar Országgyűlésben először a szónok megszólalhat szlovák nyelven, és jó lenne, ha ezt minél többen megértenék – fogalmazott Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.

Dusan Caplovic szlovák miniszter azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségeket a határ mindkét oldalán támogatni kell. „Azt kívánom, hogy eltöröljük a köztünk lévő határokat, és a szellemi életben se emeljünk egymás között határokat, mert nemzeteink együttműködésre vannak ítélve” – mondta a szlovák oktatási miniszter.

A két miniszter megbeszélésén szóba került, hogy az Országos Szlovák Önkormányzat átvenné egy gimnázium működtetését, és állami segítséggel módszertani intézetet hozna létre.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit

Első fokon 13 év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy makói férfit, akinél több tízezer, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak, az ügyészség súlyosításért fellebbezett - tájékoztatta csütörtökön a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!