2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Átszabhatják a kerettanterv tervezetét

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet igazgatója szerint a szakmai kritikákat figyelembe véve módosulhat a kerettanterv. Kaposi József a Hír TV Kontraszt című műsorában hangsúlyozta, hogy az állam a Nemzeti alaptantervvel közszolgálati garanciát vállalt arra, hogy a tartalmakat mindenkinek eljuttatja.

Módosulhat a kerettanterv tervezete – mondta a Hír Televízió Kontraszt című műsorában az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója. Kaposi József közölte: a szakmai kritikákat figyelembe véve olyan informatika tananyagot készítenek, amely az általános iskolától az érettségiig biztosítja a diákok számára a munkaerőpiacon jól hasznosítható számítógépes ismereteket. A szakember jelezte: a dokumentum történelem fejezete is bővülhet néhány, korábban hiányolt tartalommal. Ilyen például az általános választójog.

– A Nemzeti alaptanterv és a kerettanterv a gyermekek érdekeit szolgálja – fogalmazott Kaposi József, hozzátéve: egy olyan rendszert visz a közoktatásba, köznevelésbe, amely lehetővé teszi, hogy mindenki megkapja ugyanazt a tartalmat, ugyanazt a tudást – függetlenül attól, hogy milyen településen él, és milyen iskolában tanul. A főigazgató hangsúlyozta, hogy az állam az alaptantervvel mintegy közszolgálati garanciát vállalt arra, hogy a tartalmakat mindenkinek eljuttatja.

A kormány május 16-án fogadta el a Nemzeti alaptantervet. Hoffmann Rózsa korábban arról beszélt, hogy az általános és középiskolás diákokat meg kellene tanítani a pénzügyi ismeretek gyakorlati alkalmazására is, hisz a 2008-ban kezdődött válságot el lehetett volna kerülni, vagy legalábbis hatásaiban csökkenteni, ha a lakosság sokkal tudatosabban és nagyobb szakértelemmel dönt a pénzügyeiben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Nem látni, hogy Tordai Bence miben látja a bosszúhadjáratot + videó

Nem látni, hogy Tordai Bence miben látja a bosszúhadjáratot + videó

Jogellenesen építkezett Tordai Bence. A Fővárosi Törvényszék után a Kúria is megerősítette Budapest Főváros Kormányhivatalának, amiért elutasította a párbeszédes politikus II. kerületi ingatlanára a hatósági bizonyítvány iránti kérelmét. Vendégünk volt Gór Csaba II. kerületi önkormányzati képviselő.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Nem blokkolták az internetet Magyar Péter rendezvényén - közölte a rendőrség. Azt is hozzátették: a politikus által közzétett fotókon nem egy internet korlátozására alkalmas eszköz látható, hanem egy szolgálati rádiókészülék.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!