2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Államtitkár: a magyar politika és annak narratívája a valóságon nyugszik

A magyar kormány politikáját nem az befolyásolja, hogy a nyugati sajtó mit mond róla - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Nézőpont Intézet Magyarország-kép a világsajtóban 2024 című rendezvényén csütörtökön Budapesten.

  • Államtitkár: a magyar politika és annak narratívája a valóságon nyugszik

Kovács Zoltán azt mondta: a Magyarországot támadó médiumok célja a négyszer egymás után kétharmadot szerző kormány teljes ellehetetlenítése, karanténba zárása. Ennek a narratívának a megváltoztatására az elmúlt tizennégy évben semmi esély nem volt, mert a "másik oldal, kerek perec kijelenthetjük, hogy nem érdekelt egy ilyen párbeszédben" - fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar politika és annak narratívája a valóságon nyugszik.

A kormány egy nemzeti érdeken, a magyar emberek érdekén alapuló politikát igyekszik folytatni döntések előkészítésével, meghozatalával és végrehajtásával, akkor is, ha ez ütközik más országok vagy az európai intézményekben dolgozók elképzeléseivel - mutatott rá.

Kovács Zoltán várakozásai szerint a konfliktusok a jövőben sem fognak csökkenni. Az okok között utalt az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban elfoglalt békepárti magyar álláspontra, az európai parlamenti választási kampányra és a magyar uniós elnökség időszakára.

Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója a 18 országot érintő, 15 nyelvterület száz politikailag releváns online és nyomtatott sajtótermékének Magyarországgal kapcsolatos 19 153 médiamegjelenését vizsgáló kutatásról elmondta: az elmúlt években egyre intenzívebbé vált a Magyarországgal kapcsolatos médiafigyelem. Ez főként az orosz-ukrán háborúnak, és Magyarország azzal kapcsolatos békepárti álláspontjának volt köszönhető. Az orosz sajtóban az ország egy médiumra jutó átlagos megjelenése 2021-ben 139 volt, míg tavaly 697-re nőtt - ismertette.

A háború megosztó és polarizáló voltáról szólva Boros Bánk Levente jelezte: egyre jellemzőbb, hogy Magyarország semleges megítélése pozitívba vagy negatívba fordul át. Az angolszász nyelvterületen különösen megfigyelhető, hogy a korábban semleges álláspont kritikusra vált, a korábban semleges orosz sajtó pedig egyre többször pozitív kontextusban említette az országot.

Megjegyezte azt is: kis mértékben, de nőtt a Magyarországról szóló pozitív hírek száma a francia, a spanyol, az angol és az olasz nyelvterületen, a lengyel pozitív hangvételű cikkek száma viszont csökkent tavaly.

A rendezvény záró részében Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője Kovács Zoltánnal és Georg Gafron német újságíróval, médiavállalkozóval beszélgetett Magyarország nyugati sajtómegjelenéseiről.

Georg Gafron szerint is a kritikus vélemények vannak többségben, és Kovács Zoltán is úgy fogalmazott: hosszú ideje nem lát a német mainstream sajtóban olyan írást, amelyben pozitívan mutatnák be Magyarországot.

Georg Gafron azt mondta, nem propagandistának vagy filozófusnak kellene menni, hanem a valóságot bemutatni, majd hozzátette, hogy a német újságírók négyötöde a zöldek vagy a szociáldemokraták szemszögéből ír.

A békepárti álláspont kapcsán a német újságíró arról is beszélt, hogy Németországban a lakosság több mint kétharmada az ukránok támogatása mellett van, nagyon félnek az oroszoktól, ezért is értik kevésbé Magyarország békepárti álláspontját.

Kovács Zoltán pedig kiemelte: a háború elhúzódásával a valóság egyre inkább "bekopogtat" Nyugat-Európába.

Az államtitkár megerősítette, a nemzet érdeke, és nem a külföldi vélemény fogja meghatározni azt, hogy mit tesz a kormány. Georg Gafron arra biztatta a magyarokat, hogy beszéljenek az elért pozitív eredményeikről.

 

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Erre használja Magyarországot Kína + videó

Erre használja Magyarországot Kína + videó

Magyarország azon kevés államok közé került, amelyek a legszorosabb kapcsolatot kapcsolatot kívánja fenntartani Kínával - jelentetteki Eszterhai Viktor, a Magyar Külügyi Intézet szakértője a Napi aktuálisban annak kapcsán, hogy hazánkba látogatott Hszi Csin-pinf kínai elnök.
Magyar Péter tovább fokozza + videó

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Nem blokkolták az internetet Magyar Péter rendezvényén - közölte a rendőrség. Azt is hozzátették: a politikus által közzétett fotókon nem egy internet korlátozására alkalmas eszköz látható, hanem egy szolgálati rádiókészülék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!