2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Balaton retró 10:55

Radar

Radar: 300 négyzetméteren égett a Visegrádi Silvanus Hotel + videó

Hatalmas lángok, mindent beborító füst. Szombat délelőtt tíz órakor gyulladt ki a Silvanus Hotel Visegrádon. Az épületben tartózkodó a vendégek és a dolgozók száma meghaladta a 200 főt.

  • Radar: 300 négyzetméteren égett a Visegrádi Silvanus Hotel + videó

A hotel igazgatója is a helyszínen volt, elsők között értesült a kialakult helyzetről és egyből és azonnal intézkedett, hogy mindenki időben elhagyja az épületet.

Pintér Róbert, igazgató, Silvanus Hotel: "Szombaton 9 óra után háromnegyed 10 körül kaptuk a hívást az egyik vendégünktől, hogy füstöt észlel a szobája ablakából, azonnal felment a recepciós kollégám Dávid és ezt követően másodpercek alatt lezajlottak az események én is a helyszínen voltam, a füstből amit a vendég jelzett már láttuk, hogy itt valóban tűz van úgyhogy a tűzjelző ami ezt követően pár másodperccel bejelzett máris intézkedésre szólított mindannyiunkat. A munkatársaimmal fiúk, lányok, hölgyek, urak illetve a vendégek közreműködésével hát így utólag azt látom, hogy nagyon gyorsan sikeresen kivezettük egymást a várakozási területekre."

Szerencsére mindenki érezte a helyzet komolyságát, higgadt maradt, így személyi sérülés nélkül mindenki épségben hagyta el az épületet. A hatalmas tűz természetesen súlyos sok milliós kárt okozott az épületben. 

Az igazgató hozzátette: "Az épület károsodott természetesen a tetőszerkezet leégett a negyedik emelet megsérült és a ház az oltás során több ponton károsult, ezt még most nehéz felmérni természetesen nagyon fontos ezt tudni, ezért is kérjük hogy a hatóságot hogy minél gyorsabban a közreműködésünkkel természetesen ezeket a dolgokat most végezzék, hogy lássuk hogy aztán mikor tudunk mivel számolni." 

Ezután erról is beszámolt: "Másfél éves kislány apukájaként nekem is szívszorongató volt vigasztalni a kislányt aki sírt az apukája mellett ugye kint de utána már mosolygott de ezt leszámítva a felnőttek uralták a helyzetet."

Volt néhány szívszaggató jelenet amit a hirtelen pánik okozott, azonban ahogy mindenki biztonságba került a feszült hangulat is feloldódott. 

A direktor a következő lépésekről elárulta: "Biztosítóval már szombaton elkezdtünk tárgyalni ez egy kulcs kérdés természetesen, hogy a biztosítás mire és hogyan terjed ki. Szálloda üzemeltetéssel foglalkozunk, ebből élünk a vendégekkel szeretnénk foglalkozni, nekünk nagyon fontos a biztonság ennek megfelelő a biztosításunk is úgyhogy ennek tudatában azt tudom mondani, hogy talpra állunk ez most a szlogenünk."

A visegrádi patinás hotel hatalmas ebből adódóan rengetegen, több mint százan dolgoznak benne. Ők úgy néz ki nem maradnak munka nélkül, a hotel vezetősége ugyanis minden egyes munkatársat meg akar tartani.

Pintér Róbert végül azzal zárta nyilatkozatát: "A személyzet a legfontosabb tehát a Silvanus vendéglátása a dolgozói nélkül nem képzelhető el ezt nagyon szeretném hangsúlyozni. Egy nagy család vagyunk és mindenkire igényt tartunk emberileg mindenki mellett ott vagyunk, nem szeretnénk senkit sem elküldeni ez biztos, az, hogy mikorra tudunk újranyitni ez még erősen függ attól hogy a folyamatok milyen gyorsan zárulnak terveink szerint fél év múlva legkésőbb."

A Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatásából kiderült, hogy a legmagasabb riasztási fokozat volt érvényben több vármegyéből érkeztek tűzoltók a helyszínre, 25 járművel közel 100 tűzoltó, megakadályozta a lángok terjedését, majd átszellőztették az épületet.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!