2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nem bírt a CNN Trump tanácsadójával

Hír TV

2018. január 8., hétfő 13:24

Tovább magyarázkodik Donald Trump egykori jobbkeze, aki az elnökről szóló botránykönyvben hazaárulónak nevezte az ifjabb Trumpot. Most azt állítja, nem is Donald Jr.-ra gondolt, amikor ezt mondta. Közben az elnök egyik tanácsadója annyira vehemensen védte Trumpot a CNN-en, hogy a műsorvezetőnek le kellett őt kevernie.

Visszatért a Fehér Házba Donald Trump, miután a hétvégén Camp Davidben egyeztetett a Republikánus Párt kongresszusi vezetőivel, a megszavazásra váró törvényjavaslatokról – és a botránykönyvről, amely szerzője szerint lerántja a leplet Trump kaotikus elnökségéről.

Washingtonba érve az Egyesült Államok első embere azonnal okostelefont ragadott és azt írta a Twitteren: Az álhírekkel már azóta együtt kell élnem, hogy bejelentettem az indulásomat az elnökválasztáson. Most pedig itt van egy álkönyv, amit egy teljesen hiteltelen szerző írt.

Trump már többször is kijelentette, hogy nem ismeri a Fire and Fury című könyvet jegyző Michael Wolffot, és a szerző hazudik, amikor a vele készült interjúkra hivatkozik.

Sosem adtam neki interjút a Fehér Házban. Sosem járt az ovális irodában. Nem csináltunk interjút. Egyszer adtam neki még régen egy villáminterjút egy cikkhez. De nem ismerem ezt az embert – szögezte le az amerikai elnök.

Wolff erre reagálva sokadjára is megerősítette, hogy bejáratos volt a Fehér Házba, ahol bármikor, bármennyi időt eltölthetett.

Szó szerint bekopogtam az ajtón, és megkérdeztem: bejöhetek?. Ők meg azt mondták: igen. Én pedig bementem, leültem a kanapéra, és ebből a nézőpontból írtam meg ezt a könyvet – mondta a Fire and fury szerzője.

A szabad bejárást Trump egykori jobbkeze, Steve Bannon biztosította az írónak – ahogy azt Trump sem mulasztotta el megjegyezni.

Gondolom, Steve hozta be őt a Fehér Házba legtöbbször, és ez volt az egyik oka, ezért van most az, hogy Steve kereshet magának másik állást – mondta Trump.

A volt főstratéga kegyvesztett lett a Fehér Házban, miután a botránykönyvből kiderült: hazaárulásnak tartja, hogy az ifjabb Donald Trump még a kampány alatt az orosz kormány embereivel egyeztetett.

Bannon azóta folyamatosan próbálja magyarázni a bizonyítványát, a legutóbb azzal állt elő, hogy nem is Trump Jr.-ra gondolt, amikor hazaárulásról beszélt, hanem egy másik tanácsadóra, aki szintén ott volt a találkozón.

Bannon egykori közeli munkatársa, az elnök mellett politikai tanácsadóként dolgozó Stephen Miller a Trump ellenségének tekintett CNN egyik műsorában védte meg a főnökét, mondván: Bannon nem számít hiteles forrásnak oroszügyben.

Ami a Trump-toronyban történt találkozót illeti, amiről Steve beszélt, azon ő ott sem volt. Úgyhogy kicsit sem hiteles forrás. A könyvben egy dühös, bosszúszomjas ember szavait olvashatjuk egy nagyon hiteltelen szerző tolmácsolásában. Ezt a könyvet leginkább nagyon gyengén megírt fikcióként lehet minősíteni – nyilatkozta a tanácsadó.

A rendkívül harcias tanácsadó a műsor végére már egyáltalán nem volt hajlandó a kérdésekre válaszolni, ehelyett a CNN-t kezdte támadni a Trumpról szóló, szerinte megtévesztő anyagaik miatt – a műsorvezető ezt egy idő után megunta és egyszerűen lekeverte a vendégét.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!