Trump: Nagyon is zseni vagyok
Hír TV
2018. január 6., szombat 21:05, frissítve: szombat 22:35
Az oroszokkal való összejátszás harsogása egyévnyi alapos vizsgálat után csak az amerikai nyilvánosság teljes megvezetésének bizonyult
– így kezdődik Donald Trump indulatos Twitter-üzenete, amellyel a róla szóló könyv megjelenésére és a kapcsolódó médiakampányra válaszolt.
Amit eddig olvastam, az rémisztő. Felkészültem arra, hogy a könyv megrémít, és nagyon boldogtalanná és szomorúvá is tesz majd
– mondta Rachel Vail.
Ez lehetett a célja a szerzőnek, Michael Wolffnak. A könyv már a megjelenését követően nagy visszhangot váltott ki az Egyesült Államokban: a Trumppal eleve kritikus fősodratú média újabb muníciót kapott az elnök bírálatára. Igaz, kritikus hangok is megjelentek, miszerint a könyv állításainak nagy része ellenőrizhetetlen. Wolff számos interjút készített a Fehér Házban, melyekből kiderült, hogy a Trump-kampánycsapat nem is számított rá, hogy nyernek a választáson, és elsőre megrémültek a győzelemtől. Az is kiderül a kiadványból, hogy az elnök sokszor viselkedik úgy, mint egy gyerek, és még saját stábjában is bolondnak gondolják.
Trump nehezen viselte, hogy szellemi képességeit és intelligenciáját megkérdőjelezték. Twitter-üzenetét így zárta: Nagyon sikeres üzletemberből tévésztárrá, majd első nekifutásra Amerika elnökévé váltam. Azt hiszem, ez bizonyítja, hogy nemcsak okos, hanem zseni vagyok… nagyon is zseni vagyok!