2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Sajtóklub 19:30

Külföld

Megkezdődött a történelminek ígérkező per

Megkezdődött szerdán Párizsban a 2015 januárjában elkövetett véres dzsihadista támadásokkal összefüggésbe hozható vádlottak pere.

  • Megkezdődött a történelminek ígérkező per

Tizennégy ember áll bíróság előtt, akiket különböző mértékben gyanúsítannak azzal, hogy logisztikai támogatást nyújtottak annak a három elkövetőnek, aki néhány nap leforgása alatt tizenhét embert gyilkolt meg. A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében tizenkét embert öltek meg, és tizenegyet megsebesítettek. Agyonlőttek továbbá egy rendőrt, majd egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, és négyet megöltek.

A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben aztán több mint 250-en vesztették életüket.

A történelminek ígérkező pert a terrorellenes ügyészség kérésére filmre rögzítik. Ez kivételes alkalom, ugyanis Franciaországban tilos felvételeket készíteni a bírósági eljárásokról, ez most azért engedélyezett, mert a per különleges jelentőséggel bír az igazságszolgáltatás történelmi archívuma számára.

A tárgyalás várhatóan novemberben fejeződik be, addig 150 tanút és szakértőt hallgatnak meg.

A tizennégy vádlott közül tizenegy jelent meg a párizsi esküdtszék előtt magas fokú biztonsági készültség mellett. Tíz vádlottat két üvegfalú dobozban helyeztek el a zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben.

A per kezdetének alkalmából a Charlie Hebdo szerdán címlapján újra közzétette a Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúrákat.

2015. január 7-én két francia dzsihadista - egy testvérpár - Chérif és Said Kouachi hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol tizenkét embert megöltek és tizenegyet megsebesítettek. A támadókat két napig üldözték. Eközben egy harmadik társuk, Amédy Coulibaly agyonlőtt egy rendőrt Párizs egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség végül mindhárom terroristával végzett, és kiszabadította a túszokat.

A szerdán indult per valamennyi gyanúsítottja tagadja, hogy tudott a merényletek előkészítésről. A fővádlott a 34 éves Ali Riza Polat, a túszejtő Amédy Coulibaly barátja, akiről az ügyészség azt gyanítja, hogy központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, ezért őt terrorista gyilkosságban való bűnrészességgel gyanúsítják, amiért életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki. A feltételezések szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt azon nyomok eltüntetése is, amelyek a támadássorozatot végrehajtó hálózatra utalhattak. További kilenc gyanúsított ellen bűnsegédlet a vád, rájuk húsz év börtönbüntetés várhat.

 

Megkezdődik szerdán a történelminek ígérkező per

Megkezdődik szerdán a párizsi esküdtszéken a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadások pere, amelyet a terrorellenes ügyészség kérésére filmre rögzítenek.

A november 10-ig tartó tárgyalás rögzítése kivételes alkalom, ugyanis Franciaországban tilos felvételeket készíteni a bírósági eljárásokról. A kivétel azért engedélyezett, mert a per különleges jelentőséggel bír az igazságszolgáltatás történelmi archívuma számára.

2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol tizenkét embert megöltek és tizenegyet megsebesítettek. Az alig két percig tartó vérengzésben 34 lövéssel a lap hét legfőbb karikaturistáját, köztük a főszerkesztő Charb-t is kivégezték.

A támadókat két napig üldözték. Eközben egy harmadik társuk agyonlőtt egy rendőrt Párizs egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat.

A három napig tartó támadásokban tizenheten vesztették életüket, köztük három rendőr, és huszonegyen sebesültek meg. Rájuk emlékezve és a terrorizmus elleni tiltakozásul 2015. január 11-én csaknem négymillióan vonultak utcára országszerte.

A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben több mint 250-en vesztették életüket.

A nyomozás hamar fényt derített arra, hogy a Charlie Hebdo szerkesztőségében vérengző testvérpár, Chérif és Said Kouachi, valamint a rendőrnővel végző és zsidó túszokat ejtő Amédy Coulibaly ismerhették egymást. A szálak egy 2005-ben felszámolt kelet-párizsi iszlamista radikális csoporthoz vezettek, amely Irakba toborzott európai harcosokat.

A Charlie Hebdo elleni támadást az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) vállalta magára.

A több mint két évvel ezelőtt lezárult nyomozás eredményeként tizennégy ember ellen emeltek vádat, közülük tizenegyen fognak megjelenni a bíróság előtt. Tízen vannak előzetes letartóztatásban, egy ember szabadon védekezhet. Valamennyi gyanúsított tagadja, hogy tudott a merényletek előkészítésről.

Három ember, köztük a két feltételezett megrendelő, Mohamed és Mehdi Belhoucine, illetve az egyik dzsihadista felesége, Hayat Boumeddiene ellen pedig elfogatóparancs van érvényben. Ők a támadásokat megelőzően Szíriába utaztak. A francia sajtó többször is beszámolt a megrendelők halálhíréről, de ezt hivatalos források nem erősítették meg. A feleségről tudható, hogy a Szíriában még mindig kitartó dzsihadisták védelme alatt áll.

A per fővádlottja a 34 éves Ali Riza Polat, a túszejtő Amédy Coulibaly barátja, akiről az ügyészség azt gyanítja, hogy központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, ezért őt terrorista gyilkosságban való bűnrészességgel gyanúsítják, amiért életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki. A feltételezések szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt azon nyomok eltüntetése is, amelyek a támadássorozatot végrehajtó hálózatra utalhattak.

További kilenc gyanúsított ellen bűnsegédlet a vád, rájuk húsz év börtönbüntetés várhat. A szabadon védekező gyanúsítottat köztörvényes bűntettekkel vádolják, amiért tíz év szabadságvesztést kaphat. Valamennyiüknek volt már dolga köztörvényes bűncselekmények miatt a rendőrséggel, egyeseket kábítószer-kereskedelem miatt ítélték el Párizsban, s a börtönben ismerkedtek meg Amédy Coulibalyval.

A Charlie Hebdo egyébként szerdán megjelent számának címlapján ismét közzétette azokat a Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúrákat, amelyek miatt a lap a dzsihadisták célpontjává vált.

"Soha nem adjuk meg magunkat. Soha nem adjuk fel" - mondta Riss, a lap jelenlegi főszerkesztője, aki a 2015. január 7-i terrortámadásban súlyosan megsebesült.

A tizenkét rajz eredetileg a Jyllands-Posten című dán napilapban jelent meg 2005. szeptember 30-án, a Charlie Hebdo egy évvel később közölte őket. A francia szatirikus lapot a közlés után többször megfenyegették, a szerkesztőséget felgyújtották. A támadást követően a Charlie Hebdo elköltözött, biztonságát megerősítették, és a szerkesztőség jelenleg is titkos helyen dolgozik. A lap munkatársai az elmúlt években is több halálos fenyegetést kaptak, miközben az újság világszerte a szólásszabadság jelképévé vált.

A próféták ábrázolását szigorúan tiltja az iszlám, Mohamedből gúnyt űzni pedig egyes muszlim országokban halálbüntetést von maga után.

A muzulmán vallás franciaországi ernyőszervezetének, a CFCM-nek a vezetője, Mohammed Moussaoui kedden a karikatúrák ignorálására szólított fel, és azt kérte a hívektől, hogy a terrorizmus áldozataira emlékezzenek.

"Semmi nem igazolhatja az erőszakot" - hangsúlyozta a vallási vezető. "A karikatúrákat megtanultuk figyelmen kívül hagyni, és arra kérünk mindenkit, hogy ezt a magatartást kövesse minden körülmények között" - tette hozzá.

Kapcsolódó anyagok:

A Charlie Hebdo újból megjelenteti a hírhedt Mohamed-karikatúrákat

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Átadták a felújított református templomot Tisztabereken

Mára mi, magyarok maradtunk az egyik utolsó - ha nem éppen az utolsó - templomépítő nemzet a "templomromboló" Európában - jelentette ki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a felújított református imaház átadásán vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tisztabereken.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!