2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Balaton retró

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Hány életet sodort veszélybe a hírügynökség?

Az AP amerikai hírügynökség ellen egy olyan kiszivárogtatás ügyében folytattak nyomozást, amely amerikaiak életét sodorta veszélybe – jelentette ki Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter.

A Washington Post beszámolója szerint az AP 20 munkatársának tavalyi, két hónapon át tartó megfigyelése azt volt hivatott megállapítani, hogy miképp szivároghattak ki a médiába 2012 májusában egy, az Amerikai Egyesült Államokba tartó repülőgép elleni, Jemenből kiindult, meghiúsult merényletkísérletről szóló értesülések. A miniszter kijelentette, hogy a telefonlehallgatásokat nem ő, hanem helyettese, James Cole rendelte el. Mint mondta, összeférhetetlenség miatt kivonta magát a vizsgálatból. Eric Holder azt is bejelentette, hogy az igazságügyi tárca a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve nyomozást indított az amerikai adóhivatal ügyében, amely célzott vizsgálatot indított egyes, adómentességért folyamodó konzervatív nonprofit csoportok ellen.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Mianmarban buddhista kolostort támadott a légierő, sok a halott és a sebesült

Mianmarban buddhista kolostort támadott a légierő, sok a halott és a sebesült

Legalább 16 ember meghalt egy mianmari buddhista kolostorban a katonai junta légicsapásában, mintegy ötvenen pedig megsebesültek a csütörtök reggeli támadásban az ország középső részén fekvő Magway régióban - közölte a dpa német hírügynökséggel egy szemtanú, aki a mentési munkálatokban is részt vett.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Egyetért az ukrán elnökkel, hogy készen állnak az uniós csatlakozásra?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!