Nem fog hétfőn megjelenni a Népszabadság és a Nol.hu sem működik - mondta a Mediaworks kiadóval folytatott tárgyalás után Murányi András főszerkesztő. A tárgyalások ezután arról folytatódnak a menedzsmenttel, hogy a Mediaworks tegye lehetővé a lap eladását, tehát új gazdát keres a Népszabadság.
A főszerkesztő szerint nem pénzügyi döntés született. Murány András úgy véli, az egyetlen dolog amiről tárgyalni tudnak a tulajdonossal az az, hogy ha már nem akarja működtetni, legalább az eladásra legyen lehetőség. Hétfőn, évtizedek óta először, nem jelenik meg a Népszabadság.
A lap munkatársai TASZ-os jogászok segítségével szerettek volna tárgyalni a lap vezetésével, amely arra hivatkozván utasította ezt el, hogy nincs bent a saját jogászuk. Pető Péter főszerkesztő-helyettes közlése szerint a szerkesztőségben csak a főszerkesztő lehetett bent.
Hétfőn, 14 és 15 óra között várhatóan mégis leülhetnek a lap dolgozói a vezetőséggel – közölte Danó Anna, aki szerint kaptak egy bizonytalan telefont az időpontról, amelyet e-mailben küldenek majd el az újságírók személyes címeire.
Hargitai Miklós ezután kiemelte: ahogy a holnapi egyeztetésre, ma is a lapot vezető cég kereste meg az újságírókat, de miután kiderült, hogy azok TASZ-os jogászokkal érkeztek, visszakoztak a beszélgetéstől.
Fotó: MTI |
„Ráérünk, kötetlen a munkaidőnk, ha nem tudjuk elvégezni a munkánkat, akkor a szerkesztőség ismét összeül” – mondta a Hír TV-nek Pető Péter. Ha a tulajdonos úgy dönt, hogy nem kívánja kinyomtatni a holnapi lapszámot, akkor meglepetéssel készülnek, tette hozzá. „Vannak még töltényeink a tárban” – hívta fel a figyelmet Pető.
Fotó: MTI |
Ezzel arra célzott a főszerkesztő-helyettes, hogy a lap munkatársai a Rogán Antalról és feleségéről, valamint Matolcsy György jegybankelnökről és barátnőjéről hasonló tényfeltáró cikkeket írtak azóta, amelyeket még nem jelentettek meg. (A közvélekedés szerint előbbi cikkek vezettek a lap működésének felfüggesztéséhez – a szerk.)
„A Népszabadság addig újság, amíg megjelenik – hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott: – Ide kell jönnünk, és a munkát el kell végeznünk, szeretnénk megcsinálni a lap holnapi számát. Bízunk benne, hogy a Népszabadság ott lesz holnap az újságárusoknál” – zárta szavait.
Murányi András főszerkesztő a Hír TV-nek korábban azt mondta: bízik abban, hogy sikerül a kiadóval megegyezni a tárgyaláson, és legalább a hónap végéig finanszírozzák a lapot.
Dési András a lap főmunkatársa azt mondta, szombat reggel óta sokkhatásban vannak kollégáival együtt.
„Húsz évet dolgoztam itt a Bécsi úton, és még tulajdonképpen mindig tart az a sokkhatás, ami szombat reggel kezdődött, amikor megtudtuk, hogy felfüggesztették a Népszabadság működését. Nagyon szomorú dolog ez, egy nagyon szomorú időszak és ez egy nagyon szomorú dolog a magyar demokrácia és a magyar sajtószabadság számára is” – mondta el Dési a Hír TV-nek.
Több tucat író állt ki a Népszabadság mellett. A Litera.hu irodalmi portálon olvasható közleményben aljas, gyáva lépésnek nevezték a lap megszüntetését. Azt írják: a politikai napilap fontos kulturális műhely volt, mivel verset, szépprózát, kritikát és esszét is megjelentetett.
Az Európai Parlament elnöke német, majd magyar nyelvű Twitter-üzenetében állt ki a Népszabadság munkatársai mellett. Martin Schulz szerint a lap kiadásának felfüggesztése aggasztó precedenst teremt.
Tegnap több ezren tüntettek a Kossuth téren a lap kiadásának felfüggesztése ellen. A Mediaworks gazdasági okokkal indokolta a döntést, az ellenzék a sajtó gyásznapjáról beszél.
• Bemennek dolgozni a Népszabadság munkatársai
• A Magyar Nemzet szolidaritási nyilatkozata
• Felfüggesztették a Népszabadságot, a sajtó gyásznapjáról beszélnek