2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Helmeczy: Kósa együtt járt Svájcban Szabónéval

Hír TV

2018. március 27., kedd 14:10

Tudomása szerint bankbiztonsági okokból léteznek olyan felvételek külföldön, amelyeken Kósa beszél, és amelyek bizonyíthatják, hogy a miniszter hazudozik – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Szabó Gáborné ügyvédje. Helmeczy László arról beszélt, szerdára idézte be a Nemzeti Nyomozó Iroda a csengeri asszonyt, aki állítólag mesés örökséget vár, és akinek Kósa Lajos jelenlegi tárca nélküli miniszter ígért segítséget ennek megszerzésében és befektetésében. Helmeczy azt nem tudta pontosan megmondani, milyen ügyben nyomoz az NNI (ahová áttették az eljárást), hiszen ügyfelét még nem gyanúsították meg semmivel, csak feltételezi, hogy csalás lehet a gyanú az egyébként már január óta folyó eljárásban.

Szabóné azonban nem lesz ott a kihallgatáson, mert ügyvédje szerint jelenleg is Svájcban van, részben gyógykezelés, részben ügyintézés miatt. Az asszony a Független Hírügynökségnek adott interjúban jelenleg is határozottan állítja, hogy Kósa állításával szemben nem szélhámos, mert létezik az 1300 milliárdos örökség, és Svájcban hozzá is fog jutni az ezt bizonyító iratok másolatához, sőt, még több pénzhez is, mint amennyiről eddig szó volt. Helmeczy hisz az ügyfelének, ezért is indítványozta, hogy az eljárásban hallgassák ki tanúként Kósát, és ha szükséges, szembesítsék az asszonnyal. A miniszter szerepéről egyébként Szabó Gáborné a FüHü-nek azt mondta: 2012 óta ismeri a korábbi debreceni polgármestert, 2017 novemberében beszéltek utoljára telefonon, korábban Svájcban is voltak együtt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!