Tátrai: A bíróságot rohadtul nem érdekelte
2017. július 12., szerda 05:19, frissítve: szerda 09:57
Kiderült, állami cég adatai kérdőjelezik meg a vád fő állítását a sukorói telekcsere ügyében. Akkoriban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. valamivel drágábban sajátított ki területeket a 4-es főút fejlesztéséhez, mint amennyiért a vagyonkezelő beszámította Joav Blum izraeli üzletember környékbeli gyümölcsöseit. A vagyonkezelő akkori vezetőit mégis elítélték hűtlen kezelés kísérletéért. A bíróság készpénznek vette az ügyészségi értékbecslő szakvéleményét, amely szerint Blum gyümölcsöseit sokszoros áron számították be a Velencei-tó partján található sukorói telek értékébe.
„Nekem ez nem új információ” – reagált a hírre Tátrai Miklós a Hír Televízió Egyenesen stúdiójában. Az egykori vezető azt mondta, ez kezdettől ismert volt, csak a bírósági eljárásban a bíróságot – szavai szerint – rohadtul nem érdekelte, tette hozzá. „Az történt, hogy megkötöttük a csereszerződést egy értékbecslés alapján, majd másfél év múlva az ügyészség hozott egy saját – idézőjelbe téve – szakértőt, aki azt mondta, hogy az nem jó érték, mert negyedannyi, ez a bizonyos nyolcvanalahány forint, és nem 370 forint a földnek az ára négyzetméterenként.” Ez alapján folyt az eljárás az elmúlt nyolc éve.
Az MNV volt vezére megjegyezte, ő maga beszerezte azokat a kisajátítási határozatokat, amelyek arról tanúskodtak, hogy abban az évben, meg a rákövetkezőben, azon a környéken ugyanolyan áron vette meg az állam a földeket egy másik szervvel, mint amennyiért egykor ők cserélték. A bíróságot ez azonban nem érdekelte, arra hivatkozva, hogy más ingatlanoknak az ára nem befolyásolja a konkrét ingatlannak az árát – még bizonyítékként sem vették figyelembe az említett köziratokat. „Így folyt le hét éven át a büntetőeljárás, és így van ma ítélet” – húzta alá.
„A sukorói ágánál 1500 forintért adtuk el a telket négyzetméterenként, és a szomszédos telkek a piaci forgalomban abban az évben és a rákövetkezőben 120 és 900 forint közötti áron mentek el. Mi 1500-ért adtuk el. Mit mond az ügyészség szakértője? Azok nem jó példák, nem jó összehasonlítási alap, fönt a hegytetőn, másfél kilométerre légvonalban vannak 800 négyzetméteres építési telkek, amelyek 7000 forint per négyzetméterek, induljunk ki abból” – emelte ki.
Börtönbe megy a Sukoró-ügy két fővádlottja |
Három, illetve két es fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit. Részletek >>> |
Tátrai Miklós szerint egyébként amikor ez az ügy ügy lett, akkor az ügyészségnek a ténybelileg hamis tájékoztatása uralta a sajtót éveken keresztül, nekik pedig a helyzetből adódóan kevesebb megszólalási lehetőségük volt: „Nyilván, a 2010-es, kvázi fülkeforradalmi hangulatban sokkal könnyebb volt bedőlni egyfajta propagandának, mint hogy ma már látjuk, miről is szólt ez valójában” – mondta.
Azt mondta, a rá váró büntetésre a családja lélekben felkészült, amennyire ez lehetséges. Mint fogalmazott, tudják, hogy igazuk van, nem csináltak semmit, ami törvénybe ütköző, és ez ad neki erős hitet. A minimum tíz hónapot le fogja ülni, amennyiben nem változik semmi.
Tekintse meg a teljes beszélgetést: