2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Ma is annyiért vásárol az állam földeket az útépítéshez, mint a Sukoró-ügyben

Hír TV

2017. július 11., kedd 16:14, frissítve: kedd 20:22

Magasabb áron vásárolt készpénzért területeket a 4-es számú főút fejlesztéséhez az állam, mint amilyen értéken beszámították a sukorói telekcsere során – derítette ki a Hír TV. Sőt, a hivatalos adatok szerint az M0 és Cegléd közötti térségben az M4-es autópálya fejlesztéséhez jelenleg is körülbelül azon az áron vásárol területeket az állam, mint amennyiért 2008-ban beszámították Joav Blum izraeli üzletember pilisi és albertrisai gyümölcsöseit – derül ki a Hír TV közérdekűadat-igényléséből.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez (NIF Zrt.) fordultunk azzal a kérdéssel, hogy a 4-es számú főút 51,0–56,0 kilométerének fejlesztése érdekében szükséges területbiztosítás során, 2008 és 2009 folyamán, tehát abban az időben, amikor a sukorói telekcsere is megtörtént, mennyiért tettek vételi ajánlatokat a főúthoz szükséges ingatlanokra, és milyen dokumentumok alapján tették az árajánlatot. A NIF részletes válaszából kiderült, négyzetméterenként 436,5 forint átlagáron került sor a területszerzésekre. Összesen 103 ingatlant szerzett meg az állam 321 tulajdonostól, összesen mintegy 49 hektárt, 214 millió forint kártalanítási összegért.

Emlékezetes, hogy a 2008-ban, a sukorói telekcsere során körülbelül 370 forintos négyzetméteráron számította be az állam Joav Blum izraeli üzletember pilisi és albertirsai gyümölcsöseit a sukorói vízparti telkekbe. Az ennek kapcsán indult büntetőeljárásban az ügyészség értékbecslője szerint a Pest megyei telkeket többszörös áron számították be, míg a sukorói telkeket alulértékelték, így 1,2 milliárd forint vagyoni hátrány érhette volna a magyar államot, ha az üzlet létrejön. Hűtlen kezelés kísérlete miatt a bíróság néhány hete 4 év börtönre ítélte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérét és Császy Zsoltot, aki értékesítési jogi igazgató volt az állami vagyonnal sáfárkodó szervezetben.

Érdekesség, hogy a nyomozás és a bírósági eljárás során nem volt kérdés, hogy az állam mennyiért szerezte meg a főút fejlesztéséhez szükséges ingatlanokat. A vádat az ügyészség értékbecslőjének szakvéleményére alapozták, amely szerint az érintett területek reális értéke 86 forint négyzetméterenként.

Annak fényében, hogy az állam 436,5 forintos átlag négyzetméteráron szerezte meg a területeket, legalábbis kérdéseket vet fel az ügyészségi értékbecslést illetően. Vagy épp ellenkezőleg, az állami területszerzések vetnek fel kérdőjeleket. Különösen, hogy a NIF tájékoztatása szerint jelenleg az M4-es autópálya fejlesztéséhez övezeti besorolás függvényében 209 és 509 forint között változik a négyzetméterár az adott területen, az átlagár 359 forint. A NIF kérdésünkre azt közölte, hogy 2008–2009 során a névjegyzékben szereplő értékbecslők által készített szakvélemények alapján állapították meg az árakat. Ma már a NAV adatbázisából lekérik a környékbeli ingatan-adásvételek árait, és ezt is figyelembe veszik, ám az adatok alapján ez nem módosította jelentősen a kialakuló árakat.

A sukorói ügyben a vád állítása az volt, hogy a vagyonkezelő vezetőinek tudniuk kellett volna, hogy az állam szerződött értékbecslője nem reális szakvéleményt készített.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!