2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Schiffer: A szocialisták vagy ennyire hülyék, vagy a Fidesz zsebében vannak

2017. június 22., csütörtök 05:31

A demokratikus nyilvánosság szempontjából a médiaszabadság, -pluralizmus fontosabb, mint a kültéri plakátok helyzete – jelentette ki Schiffer András a Hír TV Egyenesen című műsorában. Szerinte az, amit a szocialisták tervezetként benyújtottak a plakáttörvényhez, minden későbbi hisztéria alól kihúzza az erkölcsi alapot.

„Ha ezt megszavazza a Burány–Korózs-páros, akkor álljon a tükör elé, és köpje szembe magát!” E kijelentését Schiffer András, még ha az idő túl is haladt a témáján azóta, két dologgal magyarázta: „Burány meg Korózs voltak azok, akik a leghangosabban ordibáltak novemberben, amikor az alkotmánybírák megválasztásában megegyezett a Fidesz az LMP-vel. A másik pedig: ha jól tudom, akkor az MSZP EP-képviselője az, aki hetente veri félre a harangokat Brüsszelben, hogy »itt diktatúra van«, meg a »sajtószabadság megszűnt«. Ehhez képest az, amit a szocialisták tervezetként benyújtottak, minden későbbi hisztéria alól kihúzza az erkölcsi alapot” – fogalmazott az ügyvéd az Egyenesen stúdiójában.

Schiffer András nem azt tartja gondnak, hogy egy ellenzéki párt egy „bármilyen szörnyű” kormánypárttal egy egyébként vállalható dologban megállapodik az ország érdekében. Szerinte az vállalhatatlan, hogy kampányidőszakon kívül pártok nem plakátolhatnának, sőt a szocialisták beadványukban továbbmentek, és kiegészítik ezt a politikai mozgalmakra is – amely jogi alakzatot ő nem is tudja értelmezni. Megjegyezte: egy ilyen beadvány az Alkotmánybíróság előtt biztosan nem állna meg, „vastagon” alaptörvény-ellenes.

„A magyar demokrácia fejlődése érdekében elengedhetetlen az, hogy a politikai piac ne fagyjon be.”

Mint fogalmazott, érti, hogy a szocialista pártnak nincs mit eladnia, de az összes többi pártnak, azoknak is, amelyek nincsenek bent a parlamentben, vagy még a gondolatuk sem született meg, létérdekük, hogy minél intenzívebben tájékoztassák a polgárokat, akár plakátokon is. Minden ilyen tilalom a szólásszabadság egyik fajtájának a korlátozása, ami csak feltétlenül szükséges esetben, alkotmányos cél érdekében és arányos mértékben lehetséges – tette hozzá. „A teljes plakátozási tilalom – ráadásul a politikai mozgalom teljesen amorf kategóriája is befigyel – csak arra jó, hogy a kartellpártok »ledealeljék« azt, hogy lehetőleg a politikai mezőre új vadászok ne lépjenek be” – fogalmazott. Ráadásul szerinte a Fidesz tájékoztató jelleggel ezt is szépen ki tudja cselezni.

Schiffer András szerint „a szocialisták vagy ennyire hülyék, vagy a Fidesz zsebében vannak”, ugyanis úgy látja, hogy egy másik életveszélyes dolgot is hordoz magában az MSZP-s javaslat. „Amíg nincs meg a kormánypropagandának a generális tilalma, a kormány eltiltása az outdoor plakátolástól nagyobb veszély, mint ha engednénk. Mert ugyanazt a százmilliárd forintot, amit mondjuk négy év alatt elköltenek országúti plakátokra, azt most koncentrálni fogják a médiába” – mutatott rá. A volt képviselő szerint a demokratikus nyilvánosság szempontjából a médiaszabadság, -pluralizmus fontosabb, mint a kültéri plakátok helyzete.

„A média sokszínűsége még nagyobb veszélybe fog kerülni, ennyi…

Az állami propagandával, médiavásárlás útján deformálja a médiapiacot a kormányzat. Hogyha azt a plusz százmilliárd forintot most nem az óriásplakátokra költi el, hanem becsatornázza újságokba, portálokra, tévébe, rádiókba, akkor még inkább le tudja nyelni a kormány tokkal-vonóval a teljes médiát. Így innentől kezdve ez a szabály nemhogy javítana a helyzeten, hanem ront” – húzta alá.

Schiffer András büszke arra, hogy egykor parlamenten kívüli párt vezetőjeként egy eléggé súlyos és „bűzös” ingatlanbundára fényt derítettek, de a nemrégiben született Császy–Tátrai-ítéletről jogászként nem kívánt véleményt mondani.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!