2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Komment 05:00

Belföld

Még nem utalt a baloldal

Még egy párt sem fizette be az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata alapján meghatározott, tiltott kampánytámogatásból adódó, összesen 261 millió forintos bírságot, ráadásul, ha március 5-ig nem fizetnek, a behajtás a Nemzeti Adó-és Vámhivatalhoz (NAV) kerülhet – tudta meg a Magyar Nemzet.

  • Még nem utalt a baloldal

A Magyar Államkincstár a Magyar Nemzet megkeresésére azt írta,

 az ÁSZ által megállapított befizetési kötelezettségeket eddig egyik párt sem teljesítette. Közölték azt is, amennyiben a befizetési kötelezettségeket a pártok nem teljesítik, a kincstár jogszabály szerint, a behajtás érdekében megkeresi a NAV-ot. Azaz jövő héten már az adóhatóság feladata lehet, hogy fizetési határidőt figyelmen kívül hagyó pártoktól beszedje adók módjára a tartozást.

Ismert, az ÁSZ február 20-án zárta le azt a vizsgálatot, amely megállapította, hogy az ellenzéki összefogás hat pártja (DK, Párbeszéd, Jobbik, MSZP, Momentum, LMP) tiltott támogatást kapott és fogadott el a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól a 2022-es országgyűlési választások előtt.

A felhasznált 261 millió forintnyi tiltott támogatás befizetésére 15 napos határidőt kaptak az érintett pártok, amelyeknek egyenként 43,5 millió forintot kell befizetni, ennek határideje március 5-án jár le.

A teljes cikket IDE kattintva érheti el. 

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!