2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 22:40

Belföld

Látszattevékenység az Amnesty International Magyarország-féle jogvédelem

Az NGO budapesti irodájában azt mondták, hogy e-mailben válaszolnak a Magyar Nemzet kérdéseire, azonban mégsem reagáltak a megkeresésre, melyben a lap arról érdeklődött, hogy az igazgató mit tudott a néhány hete letartóztatott testvére bűnügyeiről. De arról sem szólnak egy szót sem, hogy a több száz millió forintos számlagyárnak valóban lehetett-e köze a baloldal külföldi kampányfinanszírozásához.

  • Látszattevékenység az Amnesty International Magyarország-féle jogvédelem

Az Amnesty International Magyarország hallgat arról, hogy Vig Dávid igazgatónak volt-e tudomása a testvére, Vig Mór által működtetett számlagyárról. A Mediaworks arról is érdeklődött az NGO-nál, hogy Vig Dávid meg tudja-e erősíteni Szaniszló Sándor DK-s polgármester kijelentését, amely szerint kapcsolat lehet a baloldal külföldi kampányfinanszírozása és a nemrégiben letartóztatott testvére számlagyára között, ám semmilyen reakció nem érkezett az e-mailben elküldött kérdéseinkre.

 Magyar Nemzet azt írja, amikor felkereste az Amnesty International Magyarország budapesti irodáját, ott azt közölték, hogy mindenre csak e-mailben adnak választ.

Nyugtalanító kérdések

Márpedig megválaszolandó kérdésből akad bőven, hiszen a liberális „jogvédő” szervezet eddig mindössze egy szűkszavú kommünikében említette meg a legutóbbi Vig Mór-féle bűnügyet, de nem tértek ki arra, hogy az Amnesty International Magyarország igazgatója miként viszonyul testvére többi jogsértéséhez.

Vig Dávid öccse ellen ugyanis számos eljárás indult az elmúlt években, például amiért egy jelenleg is körözött bűnöző társaságában részt vehetett egy nemzetközi csalássorozatban, de tavaly egy vesztegetési ügyben már jogerősen el is ítélték.

A legfrissebb eset november végén látott napvilágot, amikor is az Amnesty-vezér testvérét egy adóhatósági razziát követően őrizetbe vették, majd letartóztatták. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot. Vig a gyanú szerint egy hatalmas méreteket öltő számlagyárat működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.

Az Amnesty-vezér baloldali aktivizmusa

Azért is sürgető tisztázni, hogy az Amnesty-vezér tisztázza, hogy milyen viszonyban áll öccse ügyleteivel, s hogy valóban van-e kapcsolat a Vig Mór-féle számlagyár és a baloldal kampányfinanszírozása között, 

mert Vig Dávid maga is baloldali politikai szereplőként lép fel, közösségi oldalán hemzsegnek a magyar kormányzat politikáját támadó provokatív bejegyzések. 

Emellett otthonosan mozog a Soros-szervezetek világában is: dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is. Magának az Amnesty International Magyarországnak a mélyen átpolitizált voltáról, kormányellenes agendájáról pedig Jeney Orsolya, a szervezet egykori igazgatója beszélt egy nyilvánosságra került skype-os interjúsorozatban.

Látszattevékenység lehet a jogvédelem

Mindeközben valós civil érdekképviseleti tevékenység nyomát nehéz felfedezni az Amnesty International Magyarország honlapján. A felületen elsősorban toborzó jellegű és aktivizáló felhívások találhatók, valamint rövid kampányszövegek és kinyilatkoztatások, ám például a „tevékenységünk” rubrikára kattintva az „oldal nem elérhető” jelzés ugrik elő. 

A hír szekcióban is mindössze pár tucat írás található az elmúlt évekből, ráadásul ezek jelentős részben az MTI-hírekhez hasonló rövid beszámolók, valamint kormányellenes pamfletek.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják IDE kattintva.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!