2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

„Kiss Szilárd pingponglabdaként pattogott”

2017. február 14., kedd 17:16, frissítve: kedd 20:26

A moszkvai vízumügyben a szakszolgálatok nem jeleztek konkrét nemzetbiztonsági kockázatot, ám ki sem zárták azt – közölte Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke a testület zárt ülése után. Ugyanakkor arra sem kaptak választ, hogy ki a felelős az egykori agrárattasé tevékenységéért. A testület fideszes alelnöke politikai habverésről beszél.

A TEK főigazgató-helyettesét, az országos rendőrfőkapitányt, a bevándorlási hivatal vezetőjét és a belügyminisztérium államtitkárát is zárt ajtók mögött hallgatta meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Először ült össze a testület azóta, hogy az LMP-s Szél Bernadettnek sikerült kiperelnie a külügyi tárca jelentését a moszkvai vízumbizniszről.

Feljelentést tettek

A súlyos visszaélésekkel kapcsolatban az LMP feljelentést tett, Szijjártó Péter azonban csak annyit mondott: a történtek idején nem ő volt a külügyminiszter. Bővebben >>>

 

Múlt héten derült ki, hogy a moszkvai konzulátus agrárattaséja schengeni vízumokkal üzletelt a második Orbán-kormány idején Moszkvában. Egy borászati cégen keresztül elméletileg üzleti utazásra adott ki meghívóleveleket kétes hátterű orosz állampolgároknak.

 

A biznisz végül a német hatóságoknak tűnt fel. Kiss Szilárdot ugyan eltávolították a moszkvai magyar konzulátusról, ám a tevékenységét igyekeztek titokban tartani.

„Olyan, ami konkrét nemzetbiztonsági kockázatot jelentene és a schengeni visszaélés, vízumvisszaéléssel kapcsolatosan Magyarországra került akár orosz, akár más állampolgárral kapcsolatosan konkrétan ezt megerősíteni nem tudták, azonban kizárni sem” – közölte Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke.

Hozzátette: „Kiss Szilárd pingponglabdaként pattogott különböző hatóságok, titkosszolgálatok és minisztériumok között. A közéleti tevékenysége botrányos, elfogadhatatlan, súlyos bűncselekmények gyanúja övezi az ő tevékenységét, ennek ellenére nincsen meg a felelőse jelen pillanatban, hogy hogyan történhetett, hogy hosszú évekig végezhette ezt a tevékenységét.

Kiss Szilárd korábban kétszer is megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. A Jobbik szerint ez azt mutatja, hogy a szakszolgálatok jól végzik a munkájukat, a felelősség pedig politikai.

„Olyan rések vannak a magyar pajzson – hogyha szabad ezzel a képlettel élni –, amelyet szerintem nagyon sokan nem gondoltak volna. Szeretném aláhúzni, hogy ez egyszerre egy hatalmas nemzetbiztonsági kockázat és egyszerre egy hatalmas korrupciós mechanizmus” – nyilatkozta a párt országgyűlési képviselője, Mirkóczki Ádám.

A rendőrség az ügyben hivatali visszaélés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen, az egykori agrárattasét még meg sem gyanúsították.

Politikai habverés

Politikai habverésnek és sajtóügynek tartja a moszkvai vízumügyet a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke.

Németh Szilárd a Hír TV kérdésére arról tájékoztatott, hogy szoros ügyészségi felügyelet alatt zajlik a nyomozás. Egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy a visszaélések miatt ismeretlen tettes ellen folyik eljárás, Kiss Szilárdot még csak meg sem gyanúsították.

„Én egy sima politikai habverésnek tartom, ami ma itt zajlik ebben a kérdésben. A külügyminisztérium 2015 óta, valamelyik sajtóorgánumuk egyébként meg is írta még a tegnap este folyamán, hogy 2015-ben az akkori külügyminiszter, Szijjártó Péter minden dokumentumot átadott a nyomozó hatóságnak. A nyomozás egyébként szoros ügyészségi felügyelet alatt zajlik” – közölte Németh Szilárd.

A Magyar Nemzet úgy tudja, Kiss Szilárd diplomata-útlevelét azóta sem vonták vissza.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!