2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Szikla - lángok ölelésében

Következik:

Vezércikk 04:00

Belföld

Harmadfokú készültség a Sajón és a Tarnán

A Sajó és a Tarna teljes magyarországi szakaszán a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, kitelepítésre azonban sehol sincs szükség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője csütörtökön, az MTI megkeresésére.

  • Harmadfokú készültség a Sajón és a Tarnán

Siklós Gabriella elmondta: országszerte jelenleg 510 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon. Ebből valamivel több mint 200 kilométeren rendelték el eddig a legmagasabb szintet jelentő, harmadfokú készültséget. Jelezte: a Sajó és Tarna teljes magyarországi szakaszán harmadfokban védekeznek. Ez 24 órás, megerősített figyelőszolgálatot jelent, ugyanakkor lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség.

A levonuló árhullám csütörtök reggelre mindkét folyón tetőzött, ám a vízgyűjtőkön lehullott, illetve érkező csapadék miatt még várható újabb vízszintemelkedés. Ennek mértéke azonban nagyban függ attól, hogy hó, vagy eső formájában érkezik-e az utánpótlás - tette hozzá a szóvivő.

Borítókép: Vajda János

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!