2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Az ügyészséghez nem jutott el Vizoviczki levele

,

2016. augusztus 16., kedd 19:35, frissítve: kedd 21:51

Nem kapta meg az ügyészség azt a levelet, amelyet Vizoviczki László írt Kubatov Gábornak. Polt Péter szerint levéltöredékeket lefoglaltak ugyan, de azokról nem tudták megállapítani, hogy megegyeznek-e azzal a dokumentummal, amelyről a Fidesz alelnöke állította azt, hogy átadta a hatóságoknak. Az írásban a diszkópápa arra kérte Kubatovot: intézze el, hogy előzetes letartóztatásból házi őrizetbe kerüljön.

– Ismerték-e egymást Vizoviczki Lászlóval?
Persze.
– És találkoztak-e?
Persze.
– Személyesen?
Persze.
– Köszönöm szépen.
Kérem… Bocsánat, politikus vagyok, az a dolgom, hogy találkozzak emberekkel, vele is találkoztam.

Így magyarázta korábban Kubatov Gábor, hogy miért ismerték egymást Vizoviczki Lászlóval. Azt is megerősítette, hogy valóban kapott egy levelet az éjszakai élet emblematikus alakjától, de állítása szerint ezt 24 órán belül átadta a hatóságoknak, hogy segítse a nyomozást.

A levél azonban a legfőbb ügyész szerint hozzájuk nem érkezett meg. A Jobbik szerint valaki hazudik az ügyben.

„Ha az ügyészségnél meglenne ez a levél, akkor nem hinném, hogy letagadná. Ha viszont Kubatov Gábor valakinek elküldte, akkor nyilvánvalóan jó lenne tudni, hogy az ki volt. Ha a rendőrségnek küldte meg, akkor nem feltétlenül kell hogy meglegyen az ügyészségnél, bár ha a rendőrség egy ilyen ügyben levelet kap, amelyben ráadásul egy országgyűlési képviselő az, aki megkeresi, akkor azt az ügyészségnek továbbítania kell” – mondta Staudt Gábor, a párt országgyűlési képviselője.

A szocialisták szerint az ügyészség ismét kormánypárti politikusoknak falazhat.

„Kifejezetten furcsának, másrészről felháborítónak tartjuk az ügyészség által küldött választ, hiszen Kubatov Gábor maga ismerte el, hogy ezt a levelet a hatóságok részére átadta. Ennél furcsább feltételezés lenne a levél alapján, hogy a rendőrség nem adta át az ügy iratai között az ügyészségnek az ominózus levelet, vagy az ügyészség ismételten falaz egy kormánypárti politikusnak. Másról nem nagyon lehet szó, úgyhogy a végére szeretnénk az ügynek járni” – nyilatkozta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője.

A rendőrök megvesztegetésével és adócsalással vádolt Vizovicki László két hete került házi őrizetbe, miután kifizette a 250 millió forintos óvadékot.

Vizoviczki: Csak le akarják járatni Kubatovot

Vizoviczki László szerint vele akarták lejáratni Kubatov Gábort – írja a Pestisrácok.hu a diszkópápa közleményére hivatkozva. A portálnak az üzletember azt állította: a Fidesz pártigazgatójával csak a fiatalok biztonságos szórakozásáról egyeztettek korábban a West-Balkán-tragédia után. A vállalkozó szerint a negyedmilliárd forintos, rekordösszegű óvadékot családja és ismerősei adták össze.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!