Egyre kevesebb az uzsoraügyAz Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint tavaly mintegy 15 százalékkal kevesebb esetben javasoltak vádemelést, mint 2012-ben – írja a Magyar Nemzet.
Belföld
Jelentősen csökkent a trafikrablások számaTavaly még szinte minden napra jutott egy trafikrablás, az áprilisi országgyűlési választás óta azonban csak elvétve fordul elő ilyen bűncselekmény.
Még Rodolfo is megirigyelné Karácsony Gergely "speciális baloldali, gyurcsányista trükkjét": úgy eltűntette Budapest pénzét, hogy közben semmi nem épült - közölte a Fidesz-KDNP főpolgármester jelöltje a Facebook-oldalán hétfőn.
A napokban történt Magyar Péter egyik újabb agresszív dühkitörése, melynek alkalmával a baloldali figura egy templomból, a mise végeztével hazainduló embereket, köztük Putnok fideszes polgármesterét, Tamás Barnabást kezdte el vállalhatatlan módon gyalázni.
Már inkább az áldozatok kereséséről szól a kiterjedt kutatás a Dunán - mondta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
A tajvani demokrácia és szabadság fontosságát hangsúlyozta hétfői beiktatási beszédében a sziget új elnöke, a békét nevezve az egyetlen lehetséges útnak, s felszólította Kínát, hagyjon fel a politikai és katonai fenyegetéssel.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.