2024. 05. 13. Hétfő Szervác, Imola napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Bundicsfilm 03:00

Radar

Radar - Vadveszély az utakon

Itt van az ősz, ilyenkor történik a legtöbb vadgázolás. Ez abból adódik, hogy szeptembertől november közepéig tart a „szarvasok násza” avagy a barcogás. A vadak és a saját testi épségünk megóvása érdekében érdemes ilyenkor fokozott figyelemmel vezetni, de egy vadriasztó is segítheti a balesetek elkerülését.

  • Radar - Vadveszély az utakon

Egy magyar autós fedélzeti kamerája rögzített még 2020-ban videót egy esetről, ahol a vadgázolás egy hajszálon múlott. Akkor a sofőr el tudta kerülni a balesetet, neki szerencséje volt. Nem úgy, mint más járművezetőknek.

"Nagyon fontos a biztonságos gépjárművezetésnél a helyes üléspozíció és a megfelelő kormányfogás, hiszen nekem útközben, mikor már kialakult a vészhelyzet, ott már nincs idő átfogni a kormányt, nincs idő felülni az ülésben. Az az igazság, hogy a vészhelyzet kialakulásánál az időből és a térből nagyon kevés van" - mondta stábunknak Csörgő László, a Drivingcamp vezetéstechnikai oktatója.

A vezetéstechnikai oktató szerint az alábbi kérdéseket kell feltennünk magunknak mielőtt beülünk az autóba:

Mennyire vagyunk kipihentek? Mennyire vagyunk képesek a biztonságos járművezetésre? Műszakilag készen áll-e az autónk a vezetésre?

Ezek azért is fontos kérdések, mert egy-egy váratlan veszélyhelyzet esetén maximum másodperceink, de leginkább a másodperc töredéke áll a rendelkezésünkre, hogy a megfelelő döntést hozhassuk meg.

A teljes riport:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!