2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Célpont 18:05

Publi Cafe

Publi Cafe: Az embereknek joguk van megismerni az igazságot

A progresszív sajtóban egy bűntény csak akkor érdekes, ha politikai szempontból megfelelően lehet tálalni, egyre többen elégelik meg az erőszakosan nyomuló LMBTQ-lobbit, trónviszály az MSZP-ben és állítólagos jobboldaliak fanyalognak az elkészült Trianon-emlékművel kapcsolatban. Többek között ezekről a témákról beszélgetett Trombitás Kristóf vendégeivel, Lentulai Krisztiánnal és Horváth Tamással.

  • Publi Cafe: Az embereknek joguk van megismerni az igazságot

Az USA-ban egészen forradalmi tettként számolnak be arról, ha adott filmet fekete rendező készíthet el, ugyanakkor egy szörnyű bűntény esetén már nem ilyen fontos az elkövető bőrszíne. Erről a képmutatásról készítette el legfrissebb videóját Apáti Bence.

A videóban elhangzottakra Trombitás Kristóf úgy reagált, hogy Kamala Harris igazi jolly joker a demokratáknál, hiszen 2016-ban még úgy ünnepelte az amerikai sajtó, mint az első indiai-amerikai szenátornőt, ma pedig afroamerikaiként hivatkoznak rá. A kisfiú tragikus halála kapcsán pedig elhangzott, hogy a Fox News-on kívül egyetlen mainstream orgánum sem említette meg az Egyesült Államokban, hogy a gyilkos egy fekete férfi volt.

A világon végig kellene egy olyan precedens hullámnak söpörnie - és ez Magyarországra is igaz -, hogy az ilyen esetekben egyszerűen ténymegállapításként vegyük a bőrszínt

– hangsúlyozta Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese.

Horváth Tamás, a 888.hu újságírója pedig arra mutatott rá, hogy ötéves amerikai kisfiú halála idehaza a baloldali sajtóban nem is bírt hírértékkel, egy gyermek lemészárlása tehát nem érte el az ingerküszöbüket. Ugyanakkor érdemes a történtek mellé állítani véleménye szerint a George Floyd halála körüli túlkapásokat. Horváth Tamás egyetértett Lentulai Krisztiánnal abban, hogy bűnesetek kapcsán igenis ki kell mondani a tárgyilagosság elve miatt még idehaza is, hogyha az elkövető valamely kisebbséghez tartozik.

Az embereknek joguk van ahhoz, hogy megismerjék az igazságot

– szögezte le az újságíró.

A műsorban mindezeken túl nem mehettek el szó nélkül Novák Előd zászlós akciói mellett sem, de a momentumosok által túltolt genderlobbit is górcső alá vették.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

15 éremmel zárt a hazai csapat a kajak-kenu világkupán

15 éremmel zárt a hazai csapat a kajak-kenu világkupán

A magyar versenyzők két-két arany- és bronzérmet szereztek 5000 méteren a szegedi kajak-kenu világkupán, így összesen hat első, három második és hat harmadik hellyel zárták a viadalt. Az olimpiai számokat tekintve egy-egy arany, ezüst és bronz lett a hazai mérleg.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!