A műsorban a két éve tartó háborúról beszélget Horváth József és Kalmár Ferenc szakértő Velkovics Vilmossal. Az adásban többi között kitárgyalt témák: két éve tart az orosz-ukrán háború, elfogadták a 13. szankciós csomagot Oroszországgal szemben, Putyin szerint készen áll Oroszországban a nukleáris triász, Moszkva újabb uniós tisztviselőket és politikusokat tilt ki Oroszországból.
Új, Ottó című közéleti riportműsorunk egyedülálló formátumban dolgozza fel a közbeszédet uraló és a kevésbé populáris, ám annál fontosabb témákat egyaránt. Egyediségét adja, hogy a szakértők, érintettek és politikai szereplők mellett a műsorvezető sem rejti véka alá a véleményét.
A CCTV-nek adott interjút a magyar miniszterelnök. Az apropót természetesen az adta, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök három napra Budapestre látogatott és tárgyalt a magyar államfővel, Sulyok Tamással, valamint a magyar kabinet tagjaival, így a kormányfővel is.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A Napi aktuálisban Sarkadi-Illyés Csaba az Economix újságírója és Kohán Mátyás a Mandiner újságírója vitázott a következő témákban: Magyar Péter nadrágszíjas posztja, magyar-kína csúcs (eredmények, reakciók), Manfred Weber az egész EU-ban kötelező katonai szolgálatot akar.
A Napi akutális vendége Somkuti Bálint, az MCC geopolitikai műhelyének kutatója volt, aki a NATO doktrína változtatása témájában beszélgetett M. Dobos Marianne műsorvezetővel.
A Napi aktuális vendége Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa volt, akivel a Mágneses Nulltér Laboratórium újabb tudományos sikeréről beszélgettek M. Dobos Marianne műsorezetővel.