2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Célpont 17:55

Napi aktuális

Így lehetett megállapítani a tiltott kampányfinanszírozást + videó

Végleges az ÁSZ-jelentés: csaltak a baloldali pártok A 2022-es kampányban! A HírTV Napi aktuális című műsorának vendége volt Kathi Atiila, az Állami Számvevőszék kommunikációs és protokoll főosztályvezetője és kapcsoltuk Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnökét.

  • Így lehetett megállapítani a tiltott kampányfinanszírozást + videó

Az Állami Számvevőszék vizsgálata tiltott kampányfinanszírozást állapított meg a 2022-es országgyűlési választáson közösen induló ellenzéki pártok esetében - jelentette be a szervezet elnöke kedden Budapesten.

Windisch László a választási kampányra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzéséről szóló jelentésüket ismertetve újságíróknak elmondta, hogy megállapításuk szerint az ellenzéki összefogás pártjai mintegy 261 millió 260 ezer forint külföldről származó tiltott támogatást fogadtak el a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól.

Kathi Attila a HírTV stúdiójában elmondta, a mintegy 260 millió forintról tudta megállapítani az Állami Számvevőszék, hogy az együttműködésben részt vevő pártok azt elfogadták az MMM mozgalomtól. 

Hozzátette, 

a másik, egy 1,4 milliárdos tétel egy olyan összeg, amit a NAV-hoz küldött az Állami Számvevőszék, mert aggályok, problémák, kérdőjelek merültek fel, hogy a teljesítések valóban megtörténtek-e, ezek a kifizetések ténylegesen végbementek-e. 

Tehát - jegyezte meg - az előtt, hogy mi ennek az összegnek a nagyaságrendjéről ki tudjuk mondani, hogy ez is tiltott kampányfinanszírozásnak minősül, az előtt tisztázni kell ezeknek a gazdasági eseményeknek a a tényleges megtörténtét, 

erről a 260 millióról már ez megállapításra került, itt további vizsgálatra nincs szükség. 

Kathi Attila emlékeztetett,

a Mindenki Magyarországa Mozgalom olyan eszközöket és eseményeket finanszírozott, amiből tulajdonképpen vagyoni előnye származott a pártnak. Az, amit a pártnak nem kellett kifizetnie, mert az MMM kifizetett, az egy egyértelmű vagyoni előnyként jelenik meg (...) Ami a szabálysértést illeti, az hogy az MMM jogi személy, a pártok pedig nem fogadhatnak el semmilyen vagyoni hozzájárulast, így lehetett megállapítani a tiltott kampányfinanszírozást. 

Márki-Zay Péter hazugságról beszél

Adásunkban kapcsoltuk Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnökét, aki félremagyarázásról beszélt és állítja, soha egy fillér sem került a pártokhoz. 

A szerződés, amit az Action for Democracy-val kötöttünk már a választás előtt nyilvános volt, nem én kotyogtam ki (...) én minden kampány után elszámoltam a kampánypénzekkel

- tette hozzá.

Teljes beszélgetés: 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Nem látni, hogy Tordai Bence miben látja a bosszúhadjáratot + videó

Nem látni, hogy Tordai Bence miben látja a bosszúhadjáratot + videó

Jogellenesen építkezett Tordai Bence. A Fővárosi Törvényszék után a Kúria is megerősítette Budapest Főváros Kormányhivatalának, amiért elutasította a párbeszédes politikus II. kerületi ingatlanára a hatósági bizonyítvány iránti kérelmét. Vendégünk volt Gór Csaba II. kerületi önkormányzati képviselő.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!