2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Radar 23:35

Magyarország élőben

Takács Szabolcs: A kereszténydemokrácia megmentéséért küzdünk

Tíz évvel ezelőtt még volt helye a kereszténydemokráciának Európában - fogalmazott Takács Szabolcs a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Az európai ügyekért felelős államtitkár hozzátette: azért dolgoznak és küzdenek, hogy a kereszténydemokráciának most is helye legyen az európai politikában.

  • Takács Szabolcs: A kereszténydemokrácia megmentéséért küzdünk

Takács Szabolcs kiemelte: nagyon méltóságteljes eseménynek lehettek tanúi Brüsszelben, az Európai Parlamentben.

Azt ünnepeltük, hogy tíz évvel ezelőtt állították fel Antall József, néhai magyar miniszterelnök szobrát az Európai Parlament egyik épületszárnyában, melyet el is neveztek róla

- fogalmazott.

Velkovics Vilmos azon kérdésére, mennyire lenne vevő a Néppárt Antall József klasszikus kereszténydemokrata nézeteire Takács Szabolcs elmondta: tíz évvel ezelőtt még volt helye a kereszténydemokráciának Európában és mi azért dolgoznak, hogy most is legyen hely a számára. Erről próbálják meggyőzni a Néppárton belüli párttársaikat.

Reményeim szerint nem múlt el annyi idő, hogy ezek az értékek teljesen kikopjanak az európai politikából

- emelte ki.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!