2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hóvirág őrs naplója

Következik:

Híradó 12:00

Magyarország élőben

Bugnyár Zoltán: 4500 felett van már a halottak száma Svédországban

„Csődöt mondott a baloldali svéd kormány járványellenes küzdelme. A skandináv ország polgárait hidegzuhanyként érte egy felmérés – ugye az Oxfordi Egyetem készített egy tanulmányt – és kiderül, hogy lakosság-arányosan Svédországban haltak meg a legtöbben koronavírus-fertőzésben. Az ok nagyon egyszerű, a kormány hagyta a vírust terjedni. A Magyarország élőben extrában Velkovics Vilmos Bugnyár Zoltán tudósítót kérdezte, aki Uppsalából jelentkezett.

  • Bugnyár Zoltán: 4500 felett van már a halottak száma Svédországban

„Ugye ma kiállt a védekezés vezetője és elismerte, hogy túl sok volt az áldozat, lett volna mit javítani. (…) Van bármilyen következménye ezeknek az elhibázott lépéseknek?

-          kérdezte a műsorvezető.

„A helyzetet, a járványkezelést igazándiból ahhoz az angol sitcomhoz tudnám hasonlítani, amikor is a problémakezelésről beszélnek és négy lépcsőfokot állapítanak meg. Először azt mondják, hogy semmi sem fog történni, a következő lépésnél, hogy lehet, hogy valami történni fog, de nem szükséges semmit sem tennünk, aztán talán tenni kéne valamit, de hát nincs mit tennünk és a negyedik lépcsőfok pedig az, amikor azt mondják, hogy talán tehettünk volna valamit, de gyakorlatilag már túl késő. Anders Tegnell az országos főepidemiológus ma a közszolgálati rádióban valóban azt mondta, hogy tehettek volna dolgokat kicsit másképp a járvány kitörésekor, ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a svéd járványkezelési stratégia az alapvetően jó és a svéd modell működik. Svédországban következmények politikai értelemben nincsenek vagy talán még nem látszódnak, ugyanakkor azok súlyos következmények, hogy 4500 felett van már a halottak száma ebben a 10 milliós országban(…)”

-          válaszolta Bugnyár Zoltán.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!