2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Kultúra

Öt napon ár tartó fesztiválokkal és borkostolóval várja Eger a látogatókat

Idén is várja a látogatókat az öt napos Utcazenészek Versenye Eger belvárosában július 26. és 30. között. A programhoz további három fesztivál kapcsolódik: a Képzőművészti Utcafesztivál, az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál és a VINO Kóstoló Borünnep.

  • Öt napon ár tartó fesztiválokkal és borkostolóval várja Eger a látogatókat

A szervezők MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint az immár 9. alkalommal megrendezendő Utcazenészek Versenye egri belvárosi vállalkozók összefogásával és Eger Önkormányzatának támogatásával indult útnak 2015-ben, Ábry Zoltán szervezésében.

Azt írták: az utcazenészek versenyére idén 90 zenei formáció jelentkezett, amelyből az előzsűrizést követően 48 csapat indulhat a megmérettetésen. A rendezvény egyediségét az úgynevezett like érmék adják. Az az utcazenész nyeri meg a város kedvence elismeréssel járó 500 ezer forintos díjat, aki az öt nap alatt a legtöbb like érmét gyűjti be a járókelőktől. Emellett szakmai zsűri is díjaz: a legjobb együttes, illetve a legjobb szóló/duó formációkat választják ki, 100-100 ezer forintos díjazással. A szakmai zsűri tagjai: Kollányi Zsuzsi (énekesnő), Szentmihályi Gábor (dobos, hangmérnök, zenei producer), Szolnoki Péter (Artisjus-díjas zenész) és Nagy Zoltán (zenei vezető, karmester).

A tájékoztató szerint július 26-án a Képzőművészti Utcafesztivál Teleki Klári egri művészetpártoló szervezésében már 4. alkalommal csatlakozik az ötnapos egri rendezvényhez. Célja, hogy a tehetséges amatőr festők, szobrászok és képzőművészek széles közönségnek mutathassák meg alkotásaikat. Ezzel együtt az utcára való kitelepülésnek fontos momentuma, hogy az alkotás folyamatába bevonják a járókelőket. A legjelentősebb újdonság, hogy idén nemcsak a zenészekre, hanem a festők alkotásaira is lehet like érmékkel szavazni - hangsúlyozzák a közleményben.

A közlés szerint, az elmúlt három évben olyan mértékben megnőtt a Képzőművészeti Utcafesztiválra jelentkezők száma, hogy már nemcsak egri alkotók állítanak ki, hanem az ország 17 városából érkeznek művészek.

A fesztiválon hordófestés és zenére történő látványfestés programokkal is várják az érdeklődőket.

Első alkalommal csatlakozik a rendezvénysorozathoz Jakab Jácint szervezésében az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál, amelynek keretében az előzsűrizést követően egy szakmai zsűri 12 fiatal feltörekvő zenekart hallgat meg és díjaz. Bár az Utcazenészek Versenye és az ÉTER Fesztivál két külön esemény, az együttműködésnek köszönhetően a 12 zenekarból kettőt az utcazenészek közül választanak ki - olvasható a közleményben.

Mint kiemelik, a tehetségkutató célja, hogy lehetőséget nyújtson az országban és a határon túl élő, amatőr magyar tehetségeknek a bemutatkozásra és a fejlődésre. A tehetségkutató idén az Öröm a Zene és az Utcazenészek Versenyével együttműködésben július 29-én lesz az Eszterházy téren.

A rendezvény részeként a VINO Kostoló Borünnep keretében az egri borászok a legjobb fehér-, rozé-, vörös- és pezsgőboraikat mutatják be az érdeklődőknek a Dobó téren. A látogatók megismerhetik a pincészetek történeteit, a termőhelyek jellegzetességeit, valamint az adott borok készítésének folyamatát is - áll az összegzésben.

Borítókép: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

A Svenk adásában a magyar hazai filmes élet legnagyobb mustrájáról, a Magyar Mozgókép Fesztiválról is szó lesz. De Selmeczi György zeneszerző is elmondta nekünk, hogy mit gondol a 70-es, 80-as évek magyar filmjeiről, és miért hálás, hogy ezekben részt vehetett.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!