2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Poltikai hobbista 03:00

Kultúra

Belső vizsgálat indult a Nemzeti Színházban

Még a héten visszaépítik a Nemzeti Színházban a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét, hogy a vizsgálatok számára modellezzék, mi mehetett félre a tragikus estén, a két színész balesetét megelőzően – mondta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

  • Belső vizsgálat indult a Nemzeti Színházban

– A péntek esti balesettel kapcsolatban megindult a színház saját, belső vizsgálata. Mit lehet erről tudni, kik a résztvevői és várhatóan meddig fog tartani?

– Igen, valóban elindult, úgy igyekeztünk a vizsgálóbizottságot összeállítani, hogy mindenféle területről legyenek benne szakemberek, nyilván elsősorban a színházi műszakok képviselői. A héten felrakjuk a díszletet, már csak azért is, mivel egy rendőrségi vizsgálat is elkezdődött, aminek én személy szerint nagyon örülök. Ők is kérték a díszlet felépítését, és így a két vizsgálatot együtt meg lehet tartani. Felépítjük a díszletet, és modellezzük, hogy mi történt. A folyamat elindult, és én is mihamarabb szeretnék pontot tenni az ügy végére, de bármennyi idő kell is hozzá, nem sürgetem.

– Csák János miniszterrel jártak bent a megsérült színészeknél a kórházban. Hogy vannak, hogyan viselik a helyzetet?

– A körülményekhez képest jól vannak, és a főorvos is biztatóan nyilatkozott az állapotukról. Tudomásunk szerint a héten hazaengedik a két művészt, és otthon folytatódhat a felépülésük.  A testi gyógyulás mellett persze nagyon fontos, hogy a lelkükkel foglalkozzunk, és hogy azt érezzék, a társulat egy emberként áll mögöttük. Várjuk vissza őket, nagyon szeretjük őket, és nagyon hiányoznak. Azzal együtt, hogy biztosan nem lesz egyszerű folyamat a testi gyógyulásukon túl a lelki felépülésük sem egy ilyen trauma után. Több pszichológussal is felvettük a kapcsolatot annak érdekében, hogy a baleset két áldozata érezze szeretetünket és aggódásunkat, de igény esetén szakemberekkel is elindulhassanak a gyógyulás útján. A pszichológusok természetesen társulatunk minden tagját segíteni fogják, biztosítjuk, hogy ezt a nagy közös traumát minden színházi dolgozónk feldolgozhassa.

– Hétfőn lezajlott egy társulati ülés.

– Igen, én hívtam össze. Tudtam, hogy beszélni kell a színészekkel, vártam az orvosi eredményre, hogyan sikerülnek a műtétek. Ennek tudatában hívtam össze az ülést hétfőre.

– A két színművész sérülése miatt szükség lesz a repertoár átalakítására és egyes bemutatók halasztására is. Hogyan látja ennek menetét jelen pillanatban?

– A társulat két nagyon fontos tagjáról van szó, akik a repertoár felében játszanak. Ráadásul igazi nagy szerepekkel, vannak olyan előadások, amelyekben nem lehet őket kicserélni, mint például Horváth Lajos Ottónál a Rex vagy az Agón esetében. Vannak darabok, ahol a csere megoldható, és ezeknél meg kellett ezt lépni annak érdekében, hogy a színház elkezdhessen játszani. Sok előadást kellett most lemondanunk, és ez nagyon-nagyon nem jó, ráadásul a nézőtér telítettsége 95–97 százalék közötti, tehát jól megy a színház, intenzív hónapok ezek. 

A teljes interjú IDE Kattintva olvasható

Borítókép: Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Fotó: Éberling András

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

A Svenk adásában a magyar hazai filmes élet legnagyobb mustrájáról, a Magyar Mozgókép Fesztiválról is szó lesz. De Selmeczi György zeneszerző is elmondta nekünk, hogy mit gondol a 70-es, 80-as évek magyar filmjeiről, és miért hálás, hogy ezekben részt vehetett.
Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Nagyon kell figyelni mit is lép a francia elnök mostanában. Macron ugyanis már a békekötés időszakára készül. Erről beszélt Boros Imre és Bogár László a Global Extra című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!