2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Színes

Több egyházi érték is megújult Závodon

Két egyházi tulajdonban lévő szobrot és két feszületet restauráltatott egy helyi közalapítvány a Tolna megyei Závodon. A felújításra pályázaton nyert a civil szervezet ötmillió forintot.

Az alig háromszáz lakosú Tolna megyei falu gazdag egyházi értékekben. A település felett álló, 1766-ban épült templomot már korábban felújították, most két feszület és két szobor újult meg.

Palkó Dénesné: Ez nagyon szép dolog és ez nagyon jó dolog, hogy ezt ápolják, de hát ugye nagyon kevesen vagyunk, és nemsokára nem tudom, mi lesz a faluból, nincsenek fiatalok.
Riporter: Ez az egyházi élet szempontjából fontos lenne?
Palkó Dénesné: Hát az egyház életében alig vagyunk a templomban. Nagyon kevesen járunk, öt-hat gyerek és kész.

 

A templom mellett álló szobrok közül az egyik Szent Vendelt, a pásztorok és nyájak védőszentjét német telepes öltözetben ábrázolja. A Szent Notburga-szoborra, aki a szolgálólányok osztrák védőszentje, szintén korabeli falusi viselet került. Ezt az alkotást a pécsi Zsolnay-gyárban pirogránitból készítették. „Az anyagi forrás az önkormányzatnál nagyon szűkös ilyen területen, de mindig szem előtt tartotta a mindenkori vezetőség ennek a fontosságát. Főként pályázati támogatásnak, illetve a Závod Értékeiért Közalapítvány szerepvállalásának köszönhető az, ahogy ma kinéznek ezek az értékek. A helyi védelem alatt álló műtárgyakat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatán nyert 5 millió forintból újították fel” – mondta el László Attila, Závod független polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Békemenet lesz június 1-jén

Békemenet lesz június 1-jén

Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

A Szia Komárom a hivatalos Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy egy gida szaladgált Észak-Komáromban, a 7-es lakótelepen. Az erről készült videón jól látszik, hogy az állat rémülten rohangált az épületek között.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!