Televíziós közvetítés nélkül adhatják át januárban a Golden Globe díjakat. Az egyesület kemény kritikákat kapott erkölcsi problémák és a faji sokféleség hiánya miatt, ezért az NBC televízió májusban szerződést bontott.§ A díjról döntő újságíró szervezetet azzal is vádolták, hogy tagjai szexista és rasszista megjegyzéseket tettek, valamint szívességeket kértek a stúdióktól és a színészektől. Ezért több sztár úgy döntött bojkottálja a szervezetet. A szövetség májusban beleegyezett abba, hogy több színesbőrű tagot választanak maguk közé és további változtatásokat is végrehajtanak a szervezetben. A Golden Globe az Oscar gála előtti időszak egyik legnagyobb díjátadója. A jelöléseket december 13-án hirdetik ki, a ceremóniát pedig január 9-én tartják.
A szombati nagymisét, amire több százezer zarándokot várnak, a Hír Televízió is élőben közvetíti. A műsorfolyam 11 órától indul, a 11:30-kor kezdődő misét honlapunkon, youtubeos csatornánkon és facebookos oldalunkon is élőben lehet követni.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.