2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Célpont 17:55

Színes

Novembertől nem szerepelhetnek vadállatok a szlovákiai cirkuszokban

Novembertől nem szerepelhetnek vadállatok a szlovákiai cirkuszokban és más szórakoztató nyilvános rendezvényeken - jelentették szlovákiai hírportálok.

  • Novembertől nem szerepelhetnek vadállatok a szlovákiai cirkuszokban

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium novembertől hatályos rendelete értelmében a nézők nem láthatnak többé a porondon macskaféle ragadozókat - kivéve kutyákat, macskákat és vadászgörényeket -, továbbá főemlősök, elefántok, vízilovak, orrszarvúk, delfinek és zsiráfok sem fognak fellépni. A nyilvános szerepeltetés mellett tilos lesz az állatok erre a célra való idomítása is - írta az Újszó.com.

A tilalmat még 2018-ban foglalták törvénybe arra hivatkozva, hogy az állatok nem tekinthetők többé tárgynak. A jogszabály megszegése akár 20 ezer eurós büntetést is vonhat maga után.

A háziállatok szerepeltetését nem tiltották be, de szigorították az idomításukra vonatkozó szabályokat, az állatok trenírozására nem használhatnak például tüzet, narkotikumokat, és nem szabad stressz alá helyezni sem az állatokat idomítás közben.

A vadállatokra vonatkozó tilalmat támogatja a Sloboda Svierat nevű állatvédő szervezet is, amelynek a vadállatok cirkuszi szerepeltetésének betiltását célzó petícióját 55 ezren írták alá.

Idén márciusban a bazini polgármester volt az első Európában, aki megtagadta egy cirkusz fellépését az abban szereplő állatok miatt - emlékeztet a magyar nyelvű pozsonyi hírportál.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

A Szia Komárom a hivatalos Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy egy gida szaladgált Észak-Komáromban, a 7-es lakótelepen. Az erről készült videón jól látszik, hogy az állat rémülten rohangált az épületek között.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!