2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Poltikai hobbista 03:00

Színes

A kilépések után Nagy Feró döntött a Beatrice sorsáról

Csak egy napig tartott a szomorkodásom - nyilatkozta Nagy Feró, miután a közelmúltban a legendás zenekar két oszlopos tagja is úgy döntött, hogy elhagyja a bandát. Ráadásul egyikük a zenész fia, Hunor, aki jó ideje dolgozott édesapjával.

  • A kilépések után Nagy Feró döntött a Beatrice sorsáról

Nagy Feró a Borsnak elmondta: nem tagadja, fáj a szíve gyermeke döntése miatt, de az élet megy tovább, és máris új tervekkel állt elő.

A fél zenekar lelépett, de felpörögtek az események. Túl kell lépnem ezen, ezért úgy döntöttem, hogy csinálok egy lemezt. 

– Három nóta el is készült, teljesen oda vagyok érte. Fiatal emberekkel kezdtem el szövetkezni, felrázták a fáradt, öreg szívemet. Éjjel-nappal dolgozom, hogy gyorsan haladjunk, és reményeim szerint február végén, március elején meg tud jelenni. Fel kell vennem a tempót a srácokkal, pedig még a fiam és a kollégám távozása után a zenekart sem akartam tovább működtetni – árulta el a lapnak. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

Svenk: Magyar Mozgókép Fesztivál + videó

A Svenk adásában a magyar hazai filmes élet legnagyobb mustrájáról, a Magyar Mozgókép Fesztiválról is szó lesz. De Selmeczi György zeneszerző is elmondta nekünk, hogy mit gondol a 70-es, 80-as évek magyar filmjeiről, és miért hálás, hogy ezekben részt vehetett.
Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Nagyon kell figyelni mit is lép a francia elnök mostanában. Macron ugyanis már a békekötés időszakára készül. Erről beszélt Boros Imre és Bogár László a Global Extra című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!