2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

A Hóvirág őrs naplója 11:00

Sport

Százéves az örökös teniszbajnok Peterdy Márta

Századik születésnapját ünnepelte Peterdy Márta, a magyar tenisz örökös bajnoka.

  • Százéves az örökös teniszbajnok Peterdy Márta

A magyar szövetség honlapja emlékeztetett, hogy a Franciaországban élő ex-játékos 1943-ban, 1951-ben, 1952-ben és 1956-ban is magyar bajnok lett egyéniben, és összesen 23 aranyéremmel vonult vissza.

"Szerencsére jó egészségben vagyok, és úgy érzem magam, mint egy ötvenéves" - nyilatkozta derűsen Peterdy Márta, aki 1956 óta külföldön él. "Én nem akartam elmenni, de a férjem azt mondta, jó, én elmegyek a két gyerekkel, te maradj itt. Muszáj volt vele menni, a gyerekeimet nem akartam otthagyni."

Elmondása szerint a legnagyobb teniszélménye éppen Franciaországban, Párizsban érte 1947-ben, amikor megnyerte a főiskolai világbajnokságot női egyesben, női párosban és majdnem vegyes párosban is.

Az ünnepelt elmesélte, hogy annak idején egy másik sportágban is bajnok lett, vitatott körülmények között.

"Műkorcsolyában is megnyertem a magyar bajnokságot, de betelefonáltak, hogy a Peterdy Márta nem lehet két sportágban bajnoknő. Nem tudom már, hogy hívták a lányt, akinek mondták, hogy ő nyerte a magyar bajnokságot. De mindenki tudta, hogy én nyertem" - tette hozzá Peterdy Márta.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!