2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Radar 23:35

Sport

Az idei Kékszalagon lezárul egy korszak

Részvételi rekordra számítanak az idei Balaton-kerülő vitorlásversenyen. A 45. Kékszalagon várhatóan 600 hajó indul.

Az idei futam egy korszakot zár le, jövőre ugyanis már bármilyen, 25 négyzetméternél nagyobb vitorlafelületű hajóval nevezni lehet. Eddig az volt a megkötés, hogy páratlan évben csak egytestű hajók indulhattak Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén. A Kékszalagot 1934 óta rendezik meg.

„Ez a verseny, ez Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye. Nem véletlenül ilyen nagy a népszerűsége, két-három évvel ezelőtt csúcsot döntöttünk a 600 hajóval – közölte Kollár Lajos. – Azt gondolom, hogy jelenleg is hasonló nagyságrendben lesznek nevezések. Tehát nagyon sok embert mozgatunk meg, hiszen hogyha 600 hajót 4-5 átlagszemélyzettel számolunk, akkor ugye több ezer ember. Ehhez jönnek még a parti rendezvények, nyilván drukkerek, hozzátartozók, tehát egy igazi olyan fieszta, ami az egyik legnagyobb ünnepség a Balatonon” – közölte a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!