2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág 11:00

Sport

A WBA kontinentális címéért bokszolhat Harcsa Norbert

  • A WBA kontinentális címéért bokszolhat Harcsa Norbert

Harcsa Norbert májusban a Boksz Világszövetség (WBA) kontinentális bajnoki címéért léphet kötelek közé Belgiumban.

A 31 éves ökölvívó klubja, a Felix Promotion csütörtöki tájékoztatása szerint Harcsa május 4-én a címvédő, s eddig veretlen fehérorosz Mikalaj Veszjalovval csap majd össze (9 győzelem, 1 döntetlen), akit jól ismer.

„Egy nagyon képzett, fordított alapállású ökölvívó, aki jó stílusban bokszol, és kiváló az ütemérzéke” – mondta ellenfeléről Harcsa Norbert, megemlítve, hogy az utóbbi időben a visszavonuláson gondolkodott, ám erre a lehetőségre nem mondhatott nemet. „Ha nem látnék jó esélyt a győzelemre, akkor nem vállaltam volna el. Sőt, Szántó Öcsi bácsi is mondta volna, hogy felejtsem el, és nem készítene fel a májusi küzdelemre.”

Harcsa Norbert 12 eddigi profi mérkőzésén 11 győzelmet aratott. Egyetlen vereségét 2017 tavaszán szenvedte el Bacskai Balázstól.

(Kezdőkép: fightpromoter.blog.hu)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Négy hét múlva lesz a voksolás Magyarországon

Négy hét múlva lesz a voksolás Magyarországon

Négy hét múlva, június 9-én tartják az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását, továbbá a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi képviselők választását.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Minden idők legnagyobb olimpiai csapata utazhat Párizsba + videó

Minden idők legnagyobb olimpiai csapata utazhat Párizsba + videó

Jelen állás szerint 175-190 között számítunk a magyar csapat létszámára - ezt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondta a testület tavaszi közgyűlésén. Ez azt jelentheti, hogy az elmúlt húsz év legnagyobb létszámú olimpiai csapata lehet ott Párizsban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!