2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Leszakadt a pár napja átadott felüljáró

Hír TV

2018. március 16., péntek 07:47, frissítve: péntek 15:58

Összedőlt egy újonnan épült gyalogos felüljáró a floridai Miamiban. A lehulló betonelemek több embert és gépkocsit temettek maguk alá, legkevesebb hatan meghaltak. A múlt szombaton átadott gyaloghíd egy forgalmas, nyolcsávos út felett ívelt át.

A Floridai Nemzetközi Egyetem hallgatói és dolgozói évek óta kérték a hatóságokat, hogy a forgalmat elkerülve kössék össze az egyetemet az út túloldalán fekvő lakónegyeddel. A hídépítésről szóló döntést aztán már nem lehetett tovább halogatni, miután augusztusban az egyik diákot halálra gázolták, miközben megpróbált átkelni az úton.

A mindössze 6 óra alatt felépített szerkezet  átszámítva több mint 3,5 milliárd forintjába került az amerikai adófizetőknek, és gyártója szerint 100 évig kellett volna állnia, és akár egy 5-ös kategóriájú hurrikánt is ki kellett volna bírnia.

A híd mindössze öt napig állt. A több mint 860 tonnás felüljáró csütörtökön egész egyszerűen összeomlott, rá a 8 sávos autópályára, szétlapítva az alatta elhaladó járműveket.

„Olyan hangja volt, mint egy földrengésnek, a látvány... Szörnyű volt nézni, ahogy a híd összeomlik... Láttam középen egy fekete autót. Ott volt egy nő rózsaszín ruhában. Imádkozom a családjáért, mert hallottam, ahogy segítségért kiabál, mert valakije ott volt az autó hátsó ülésén” – mesélte egy szemtanú.

A hídomlásnak számos halottja és nagyon sok sérültje van. A tűzoltók egész éjjel túlélők után kutattak a romok alatt. Egy ponton a mentőalakulatok arra kérték a helikopterrel forgató tévéstábokat, menjenek el, hogy hallhassák, ha valaki segítségért kiált.

A tragédia pontos okát egyelőre nem sikerült kideríteni, de a floridai kormányzó máris megígérte: felelősségre vonja a vétkeseket.

„Természetesen lesz vizsgálat, hogy kiderüljön, pontosan mi és miért történt; és mindenkit felelősségre vonunk, aki hibázott. De most az a legfontosabb, hogy imádkozzunk a sérültek gyógyulásáért, és azokért a családtagokért, akik elveszítették a szeretteiket. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megtudjuk, pontosan mi történt itt” – mondta Rick Scott, floridai kormányzó.

A floridai rendőrség közölte: gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával nyomoznak az ügyben.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!