2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Több száz embert helyeztek karanténba Görögországban egy utasszállító hajó fedélzetén

Karantén alá helyeztek a görögországi Pireusz kikötőjében több mint 380 embert egy utasszállító hajón, miután mintegy húsz utas szervezetében kimutatták az új típusú koronavírust - közölte kedden a kikötői rendészet.

  • Több száz embert helyeztek karanténba Görögországban egy utasszállító hajó fedélzetén

A görög tulajdonban lévő Eleftheriosz Venizelosz nevű hajó Törökországból tartott Spanyolországba, de az Ibériai-félszigeten kialakult súlyos járványügyi helyzet miatt meg kellett szakítania az útját, és március 22-én kikötött Pireuszban. A fertőzés miatt egyelőre nem is hagyhatja el a kikötőt.

A görög parti őrség közlése szerint a fedélzeten tartózkodó 383 utas közül 33-an görög állampolgárok. A többi utas állampolgárságát nem közölték.

Görögországban eddig 1212 fertőzöttről és 47 halálesetről tájékoztattak.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Nyilatkozott Karácsonyék tervéről az Autós Nagykoalíció elnöke

Nyilatkozott Karácsonyék tervéről az Autós Nagykoalíció elnöke

Mindössze néhány napja döntött a Karácsony Gergely-féle városvezetés a Budapesti Klímaügynökség létrehozásáról, az új intézmény irányítására felkért Ámon Ada máris egy olyan elképzeléssel állt elő, amely rendkívül nehéz helyzetbe hozná a budapesti autósok nagyobbik részét. Az energiapolitikai szakértő ugyanis arról beszélt egy podcastműsorban, hogy kitiltaná a főváros utcáiról a tíz évnél idősebb gépkocsikat.
Donald Tusk: eszkalálódó hibridháborúval kell szembenéznünk

Donald Tusk: eszkalálódó hibridháborúval kell szembenéznünk

Lengyelországnak egyre súlyosbodó hibrid háborúval kell szembenéznie, a Fehéroroszországból érkező illegális migráció kivédése érdekében pedig megkezdte teljes keleti határszakaszának további megerősítését – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!