2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Csörte 20:20

Külföld

Özönvízszerű esőzések okoztak áradásokat az erdőtüzekkel küzdő Kanadában

Özönvízszerű esőzések okoztak áradásokat Kanada délkeleti részén, miközben az ország kiterjedt térségeiben továbbra is erdőtüzek pusztítanak.

  • Özönvízszerű esőzések okoztak áradásokat az erdőtüzekkel küzdő Kanadában

A helyi sajtó a rendőrségre hivatkozva helyi idő szerint szombaton négy eltűntről számolt be, akik közül ketten gyerekek.

"Háromhavi csapadékot kaptunk kevesebb mint 24 óra alatt. Az eső gyorsan és erősen jött" - hangsúlyozta Tim Houston, az érintett Új-Skócia kanadai tartomány miniszterelnöke a péntek óta tartó záporokra utalva. "Változóban a klímánk, ez nyilvánvaló körülöttünk" - tette hozzá. Májusban és júniusban Új-Skóciában is heves erdőtüzek lángoltak.

Úgy tudni, a két eltűntként nyilvántartott gyerek egy autóban ült, amelyet magával ragadott az ár. Három másik utas még ki tudott szabadulni a járműből. A két másik eltűnt esetében egy férfiról és egy fiatalról van szó, az ő autójukat is víztömegek ragadták el.

Helyi sajtójelentések szerint házakban, utakban és hidakban is károk keletkeztek. Egy időre 70 ezer ember maradt áramszolgáltatás nélkül a régióban, és százakat szólítottak fel, hogy menjenek biztonságos helyre.

Szombaton egész Új-Skócia területére vészhelyzetet hirdettek.

Mindemellett az észak-amerikai ország más területein továbbra is erdőségek lángolnak a rendkívüli hőség és szárazság közepette. A hatóságok szerint eddig több mint 100 ezer négyzetkilométer erdőség vált a lángok martalékává.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Így értékelt a boldog szövetségi kapitány

Így értékelt a boldog szövetségi kapitány

Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott hatvan percig jól játszott a Litvánia ellen 36-23-ra megnyert mérkőzésen, a világbajnoki selejtező vasárnapi visszavágóján.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!