2024. 10. 04. Péntek Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Kell egy csapat

Következik:

Vezércikk 04:00

Külföld

Olasz hang: a magyar miniszterelnök nem tesz mást, mint hazája érdekeit képviseli

Maurizio Gasparri, a Hajrá Olaszország (FI) jobbközép olasz kormánypárt felsőházi frakcióvezetője szerint Olaszország meggyőzte Magyarországot, hogy mérsékelje ellenvetéseit, és Orbán Viktor a vétó helyett a szavazás alatt ne legyen a teremben, ami nem bénította meg a döntéshozatalt.

  • Olasz hang: a magyar miniszterelnök nem tesz mást, mint hazája érdekeit képviseli

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a Hajrá Olaszország politikusa úgy véli, a magyar miniszterelnök megpróbál minél több forrást szerezni országa számára, ahogyan ezt minden kormányfő tenné, Magyarország védi saját költségvetését.

A brüsszeli csúcs után olasz újságíróknak nyilatkozva Giorgia Meloni miniszterelnök hangsúlyozta: azt tette, amit a találkozó előtt bejelentett, vagyis mindenkivel egyeztetni igyekezett, senkit sem zárt ki, és megállapodási pontot keresett. Korábban az olasz kormányfő azt hangoztatta, hogy nem kizárólag Párizzsal és Berlinnel kíván párbeszédet folytatni, hanem Magyarországgal is, mivel az Európai Unió nem két tagállamból áll.

Ami a Kijevnek ígért forrásokról szóló szavazást illeti, Giorgia Meloni azt hangoztatta, hogy az ukrajnai háborúnak az uniós tagállamok társadalmaira nézve is vannak következményei, és ha nem sikerül azokat hatékonyan kezelni, a közvélemény eltávolodik Ukrajna támogatásától.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Államelnöki választások Romániában: az egyik jelölt Orbán Viktor kitiltásával kampányol + videó

Államelnöki választások Romániában: az egyik jelölt Orbán Viktor kitiltásával kampányol + videó

Habár még hetek vannak a román államelnöki választásokig, máris egészen elképesztő kijelentések hangzanak el a jelöltek részéről. A legnagyobb ellenzéki párt, a balliberális Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke egyenesen kimondta, ha az ország elnöke lesz, fontolóra fogja venni Orbán Viktor kitiltását Romániából. A részletekről Hermann Endre tudósít, Bukarestből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!