2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Célpont 17:55

Külföld

Magyar startupok jelentkezését is várja egy dubaji inkubátorcég

Magyar technológiai starup vállalkozások is jelentkezhetnek a a dubaji központú FasterCapital inkubációs programjára.

  • Magyar startupok jelentkezését is várja egy dubaji inkubátorcég

 A cég hétfői közleménye szerint a kiválasztottak csaknem 600 millió forintnyi befektetéshez juthatnak, és üzletfejlesztési mentorprogramot is indítanak nekik. Utóbbi keretében a csapatok könyvelési, humánerőforrás, marketing, jog, üzletfejlesztés és PR tanácsadói szolgáltatásban részesülnek.

Hanyecz Imre, a FasterCapital magyarországi képviselője kifejtette, hogy a dubaji cég 2014-ben kezdte a startupok inkubációját. A programokban eddig 26 cég vehetett részt, közülük 20 már piacra is lépett - tette hozzá. A közlemény egyedülállónak nevezi a FasterCapital inkubációs modelljét, mivel az egész program virtuális, így a startupoknak fizikailag nem kell költözniük a részvételhez. A projektekbe a FasterCapital társalapítóként száll be a tőkeigény 50 százalékáig, ám indokolt esetben ennél magasabb arányt is vállal. A fennmaradó tőkehányadot további külső befektető segítségével biztosítják.

Az együttműködést elsősorban olyanokkal keresik, akik technológiai ötletük mellé informatikai fejlesztőt keresnek, ugyanis saját szakembereikkel a teljes fejlesztési folyamatot biztosítják. A jelentkezéseket szeptember 15-ig várják.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!