2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Csörte 20:20

Külföld

Könlből és Bonnból is kitiltják a dízelkocsikat

Újabb német városokból tiltják ki a dízelautókat, a kölni és a bonni bíróság is úgy döntött, hogy a magas légszennyezés miatt behajtási tilalmat rendel el. Magyarországon a szmogrendelet szigorodott.

  • Könlből és Bonnból is kitiltják a dízelkocsikat

Ezek a kocsik már csak júliusig róhatják az utakat Németország két városában, ugyanis kitiltják őket. A gelsenkircheni bíróság döntése szerint csak a legmagasabb minősítésű dízelautók használhatják a város főutcáját. Essenben is változik majd az eddigi gyakorlat nyártól. Itt az Euro 1-4-ig terjedő besorolású dízeles kocsikat tiltják ki a központból, szeptembertől pedig az Euro 5-ös minősítésű autók sem hajthatnak be. Korábban több más német nagyvárosban, így Hamburgban, Berlinben és Frankfurtban is elérték a dízelautók részbeni kitiltását 2019 től.

„Óvoda, iskola közel van hozzám.Hát, azt érzem, amikor dízel megy el előttem, amikor nyitva van az ablak” – mondta Darók Dávidné.

A főpolgármester márciusban beszélt arról, hogy a teljes kitiltás ideje legkorábban 8-10 év múlva jöhet el. A dízelautókkal kapcsolatos megszorításokat a Volkswagen csoport három évvel ezelőtti beismerése robbantotta ki, miszerint manipulálták a dízelautók károsanyag-kibocsátási értékeit az Egyesült Államokban. Az ezt követő vizsgálatok során derült ki, hogy a legtöbb gyártó dízeles modelljei szintén meghaladják az előírt kibocsátási határértékeket.

„Hiába vannak előírások a nitrogén-dioxid kibocsátására, a dízelautóknál ez a valóság a használat közben nem teljesül – mondta Varga Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse. – Sokszorosa is lehet annak, ami az autó gépkönyvébe le van írva. Egészen már a mérőpados kipufogógáz nitrogéntartalmának az ellenőrzése, mint ami a valóságban.”

Egy felmérés szerint a tavalyi évben volt először kevesebb behozott dízelautó, mint benzines. Idehaza sem keresik már annyira egy autókereskedő szerint.

„Visszaesett a dízelautók kereslete körülbelül egy olyan húsz százalékkal, előnyben részesítik inkább a benzinest, a kisebb benzines autókat, de a dízelesek is fogynak – nyilatkozta Budai János autókereskedő. 

A magyarországi szmogrendelet októbertől már a dízelek rovására szigorodott: riadó idején nem lehet az Euro 3-as besorolású autókkal közlekedni Budapesten, jövőre pedig már az Euro 4-esekkel sem.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Így értékelt a boldog szövetségi kapitány

Így értékelt a boldog szövetségi kapitány

Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott hatvan percig jól játszott a Litvánia ellen 36-23-ra megnyert mérkőzésen, a világbajnoki selejtező vasárnapi visszavágóján.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!