2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Külföld

Befejezték a Titan roncsainak kiemelését

Az amerikai parti őrség felszínre hozta a júniusban a Titanic roncsai közelében szerencsétlenül járt mélytengeri búvárhajó még tenger fenekén fekvő roncsait, valamint az öt áldozat maradványait is sikerült kiemelni.

  • Befejezték a Titan roncsainak kiemelését

Korábban mi is hírt adtunk arról, hogy emberi maradványok is lehettek a törmelékek között, amikor elkezdték a felszínre hozni a búvárhajó roncsait. Közel négy hónappal a tragédia után fejeződött be a jármű darabjainak kiemelése az óceán mélyéről.

A hatóság kedden kiadott közleménye szerint a roncsok kiemelését és elszállítását a Titan névre keresztelt 6,7 méter hosszú jármű titánból készült zárózsilipjének felszínre hozásával befejezték. A közlés szerint az emberi maradványokat nagy körültekintéssel emelték ki a búvárhajó belsejéből, majd orvosszakértők szállították el. A katasztrófa vizsgálatának további lépéseiről később születik döntés, a körülmények vizsgálatában részt vesz az Egyesült Államok és Kanada közlekedésbiztonsági szervezete.

A parti őrség korábbi közleménye szerint az amerikai haditengerészettel kötött megállapodás alapján végezték el a kiemelést, mintegy 3800 méter mélységben, a Titanic roncsaitól mintegy 500 méterre.

A Titan mélytengeri búvárhajó, egy magán tengerkutató vállalkozás tulajdonában volt, és minden valószínűség szerint június 18-án merülés közben roppant össze több ezer méter mélységben öt emberrel a fedélzetén, miközben a Titanic roncsait közelítette meg. A búvárhajót napokig keresték, abban a reményben, hogy utasait épségben kimenthetik. A katasztrófában mind az öt ember meghalt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

A miniszter hozzátette: "Az elmúlt évek válságaira a magyar gazdaság politika rendre sikeres válaszokat adott, ennek eredményeként tért vissza a magyar gazdaság növekedési pályára, ennek eredményeként döntünk folyamatosan beruházási, export és foglalkoztatási rekordokat, ennek hatására tudtuk visszanyerni versenyképességünket."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!