2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág

Következik:

Híradó 23:00

Külföld

„Az ukrajnai kisebbségek is az életüket adják a frontokon”

– Amikor a kisebbségek ugyanúgy szenvednek a háborútól, amikor nemzetiségtől függetlenül ott harcolnak a frontokon, és az életüket adják, minket egy másodrangú szerepbe akarnak szorítani – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselője az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek jogfosztása kapcsán. A kárpátaljai származású politikus a múlt héten Krakkóban, az Európai Unió és az Európa Tanács által szervezett konferencián szólalt fel, ahol Kijev azt igyekezett bizonyítani, hogy megfelel a Velencei Bizottság ajánlásainak a nemzeti kisebbségek helyzete.

  • „Az ukrajnai kisebbségek is az életüket adják a frontokon”

– Az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek folytonos jogfosztását a nemzetközi színtéren is nagy figyelem övezi. Mennyire látták tisztán a helyzetet a Krakkóban megrendezett konferencia résztvevői?

– Ennek a rendezvénynek az volt a célja, hogy az ukrajnai kisebbségi jogokra vonatkozó keretet megbeszéljük annak fényében, hogy Ukrajna szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz. Most, hogy közeledik a határidő, ősszel lesz egy értékelés arról, hogyan hajtotta végre a Velencei Bizottság (az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve – a szerk.) javaslatait, Ukrajna megpróbál egy picit felgyorsítani. Szeptember 21-én elfogadtak egy úgynevezett módosítási törvényt, ez alapján az ukrán kormányzat képviselői elmondták, ők 90 százalékban végrehajtották az ajánlásokat, amelyeket a Velencei Bizottság a 2022 decemberében elfogadott új ukrán kisebbségi törvényhez készített. A rendezvényen olyan meghívottak gyűltek össze, akik nyilvánvalóan tisztában vannak az ukrajnai kisebbségi helyzettel, valószínűleg a kárpátaljai magyarokéval is, viszont a különböző szervezeteknek, kormányzati szereplőknek, európai intézmények vezetőinek más-más a célja és a rálátása a dolgokra, és ennek megfelelően különböző vélemények fogalmazódtak meg. 

Az ukrán kormányzat részéről több felszólaló is részt vett, és nyilvánvaló volt, hogy azt szerették volna bemutatni, hogy készen állnak az európai uniós csatlakozásra, mert ők mindent megtettek, ők mennyire gondoskodnak a kisebbségekről, lám-lám, mennyi mindenben engedtek nekik, például az új módosító törvény szerint.

Az ukrán kormányzat tisztségviselőinek az volt a szerepük tehát, hogy az európai intézmények előtt minél jobb színben állítsák be magukat, hogy az Európai Unió és az Európa Tanács is azt mondja, hogy igen, helyes, megveregetem a vállad Ukrajna.

– Mi áll pontosan a kisebbségi törvény szeptemberi módosításában, amelyet az elmondottak alapján Ukrajna azért fogadott el, hogy kinyilváníthassa, teljesítették a Velencei Bizottság ajánlásait? 

– Az új módosító törvény szerint lehetővé tették, hogy bizonyos településeken, ahol tömbben élnek különböző nemzeti kisebbségek, lehetséges legyen hirdetéseket kisebbségi nyelven kitenni, vagy ha sürgősségi orvosi ellátásra van szüksége valakinek, akkor azt az anyanyelvén is igénybe veheti – abban az esetben, ha az adott önkormányzat erre vonatkozó rendelkezést fogad el. Ők ezt már engedménynek érzik annak ellenére, hogy olyan jogokat adnak vissza, amelyeket pont ők vettek el nem is olyan régen, és azokat sem teljes mértékben adják vissza, csak néhány ilyen morzsát tesznek az asztalra. Ezenkívül azt is pozitív fejleménynek és gesztusnak állították be, hogy az ukrán állam fogja biztosítani a nemzeti kisebbségi nyelven is oktató iskolák számára a tankönyveket, ami egyébként eddig is így volt abban az esetben, hogyha különböző nemzetiségi kiadók elkészítették a tankönyveket. 

– Szóba jött-e a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola helyzete, ahol az új ukrán vezetés nyilvánvalóvá tette, céljuk a magyar oktatási intézmény ukránosítása? Azontúl, hogy előírták, az iskola minél hamarabb tanítsa a tantárgyakat ukránul, az idei tanévnyitón megtiltották a magyar nemzeti szimbólumok használatát és a himnusz lejátszását is.

– Igen, a konferencián ketten vettünk részt Orosz Ildikóval, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökével, aki a kárpátaljai magyarság képviseletében felhozta ezt a témát. Szóvá tette:

hogyha egyszer pluszjogokat kapunk, ahogy az ukrán kormányzat állítja, akkor hogy fordulhat elő egy ilyen eset, mint ahogy Munkácson, hogy nem engedélyezik a nemzeti szimbólumok használatát és a himnusz lejátszását?

Pedig egyik törvény sem tiltja elvben, és az új nemzetiségi törvény nem szabályozza ezt a kérdést. Természetesen azonnal elkezdtek nagyon keményen védekezni, hogy a mostani kisebbségi jogi keret nem terjed ki a szimbólumokra, és úgy állították be az ukrán kormányzat képviselői, hogy ez csak természetes, hogy Ukrajnában csak az ukrán nemzeti szimbólumokat használják, és mire fel kellene nekik megengedni azt, hogy egy másik országnak a szimbólumai jelenjenek meg egy ukrajnai iskolában. Elég heves vita alakult ki arra vonatkozóan is, hogy miért használjuk mi azt a terminust, hogy magyar iskola vagy román iskola, kikérték maguknak, hogy Ukrajnában minden iskola ukrán és maximum magyar vagy román nyelvű osztályok és tantárgyak oktathatók ezen a nyelven.

A teljes interjú IDE kattintva olvasható

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ostrom alatt Harkiv + videó

Ostrom alatt Harkiv + videó

Új frontot nyitottak az oroszok a háborúban, amikor páncélos szárazföldi támadást indítottak pénteken Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv közelében. Szakértők szerint Harkiv eleste súlyos katonai és politikai veszteséget jelentene az ukrán vezetés számára. A háború elején az oroszok már megpróbálták egyszer bevenni a várost, sikertelenül.
Donald Tusk: eszkalálódó hibridháborúval kell szembenéznünk

Donald Tusk: eszkalálódó hibridháborúval kell szembenéznünk

Lengyelországnak egyre súlyosbodó hibrid háborúval kell szembenéznie, a Fehéroroszországból érkező illegális migráció kivédése érdekében pedig megkezdte teljes keleti határszakaszának további megerősítését – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!